A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rák. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 22.

Harc a betegség és fájdalom ellen? Inkább gyógyulás!





A gyógyuláshoz vezető úthoz hozzátartozik a betegséghez és fájdalmakhoz való ragaszkodás feladása.

Elsőre talán furcsán hangzik és azt gondolnánk, senki sem ragaszkodik a betegségéhez, problémáihoz, miért is tenné? Nem tudatosan, de mégis ezt tesszük, aminek egyik jele, ha a betegség vagy az adott fájdalom állandósulni látszik és különféle kellemetlen közérzetekkel társul.

A valami ellen való harc az élet bármely területén helytelen megközelítés, hiszen egy hatalmas ragaszkodást is jelent egyben, így a betegséghez és gyötrelmeinkhez is ragaszkodunk tudat alatt, ha elkezdünk harcolni ellene. Ezzel ott tartjuk az adott dolgot életterünkben, részünkként, nem pedig távolítjuk magunktól. A harc vagy vitatkozás általában nem vezet előre egy lépést sem az eredményt illetően, legyen az bármilyen dolog, téma vagy személy.

Ragaszkodunk már például azzal is a betegséghez, ha mondogatjuk, meséljük, vagy agyunkba véssük, hogy „beteg vagyok”, vagy egyszerűen hozzánk tartozó sajnálatos tényként könyveljük el, ami ellen bár próbálunk küzdeni, de ez a harc megtartó erejű.
Ha harcolunk, miközben az egészségre vágyunk, vagy egyéb testi-lelki fájdalmunk megszüntetésére, akkor általában valahogy törvényszerűen az történik, hogy amíg valamire görcsösen vágyunk azt nem kapjuk meg, inkább elveszítjük. Azért küzdünk, hogy a nemkívánatos dolgokat eltávolítsuk magunktól, de eközben könnyen elveszíthetjük az önkontrollt és egyre kétségbeesettebben markoljuk egyidejűleg azt, amit el szeretnénk távolítani, és nem értjük miért nem távozik és múlik.

Ilyenkor nem vagyunk a jelenben, a mostban, az univerzum felé hiányt, vágyódást, és fájdalom vagy félelem energiát sugárzunk ki, tehát ez is fog hozzánk visszatérni. Közben még esetleg haragszunk, gyűlölünk, és dühösek is vagyunk. Mindez egy nagyon alacsony energiaszinten tart, és ha életünk teremtésében gondolkodunk, ismételten hasonló érzéseket és helyzeteket fogunk magunkhoz vonzani.

A fájdalom egy fokkal magasabb energiaszinten van a dühnél és haragnál, de gyógyuláshoz továbbra sem tűnik elegendőnek. Ha félelemmel is vegyülnek érzéseink, az még magánál a harcnál is alacsonyabb energiaszinten tart bennünket. Amikor egy beteg ember ideges magától a betegség tényétől és tudatától, ez sem segíti a gyógyulást, hanem éppen kinyújtja.

Vagy például minél féltékenyebb valaki, annál hamarabb veszítheti el féltékenysége tárgyát vagy személyét, ez is hasonló elven működik, mert minél jobban ragaszkodunk valamihez, vagy valakihez, annál könnyebben veszítjük el, hiszen az élet meg akar tanítani arra, hogy semmihez ne ragaszkodjunk, és ne akarjunk birtokolni.
Minél agresszívebben, elszántabban űzzük mindezeket, annál távolabb kerül a gyógyulás és a megoldás.

Az önsajnálat szintén nem megoldás, hiszen továbbra is csak alacsony energiaszinten tart.
Természetesnek mondanánk például, hogy egy betegség további aggodalmakkal is jár: „mi lesz a munkahellyel, vállalkozással, családdal nélkülem, gyorsan meg kell gyógyulnom!” Ilyenkor a kétségbeesés, neheztelés erői uralkodnak, és könnyebben válik ellenségessé a környezetével az illető.

Fontos tehát felismerni saját hangulatunkat és hozzáállásunkat a betegséggel és fájdalmakkal kapcsolatban, hogy felül tudjunk emelkedni rajta.






Mi lehet a megoldás?


1. Gondolatok megváltoztatása



Mint minden változáshoz, így a gyógyuláshoz is szükséges a gondolatok megváltoztatása, hiszen azok teremtő erővel bírnak, ez pedig csak elhatározás kérdése, mégpedig nagyon erős elhatározás és kitartás kérdése, amire igenis képesek vagyunk!

Talán mindezt felismerve is lesznek olyanok, akik tovább folytatják ragaszkodásukat, hiszen egyfajta pótcselekvésként is funkcionál, kitölti életüket, van mivel törődniük, van miről beszélgetni. Előfordul, hogy egyesek szinte emelkedettebb hangon állnak ki betegségük és fájdalmuk mellett és meg akarják azt védeni, hiszen az ő betegségük szerintük komolyabb bárkiénél.


2. Feladás

Feladás során kerülhetünk az unalom, megelégedettség, egyhangúság, érdeklődés veszítettség érzéseihez, ami egyben már magasabb energiaszintet is jelent a korábban felsoroltaknál. Amikor szinte vállat rándítunk, és eljutunk oda, hogy nem érdekel már a dolog, a probléma, a betegség, akkor már elkezdődhet valamiféle oldódás és gyógyulás.


3. Okok felismerése

Egy egyszerű megfázás, meghűléses probléma például eredhet abból, hogy elegünk volt valamiből vagy valakiből, nyomást éreztünk életünk valamely területén. Ilyenkor pillanatnyilag kivonulunk abból, amiből elegünk volt, ami nyomásként nehezedett ránk és gondoskodásra vágyunk, szeretetre. Lelkünk tudja, hogy a szeretet mindenre megoldás, szeretni pedig elfogadással lehet bármi és bárki irányába, önmagunkat főképp és elsősorban beleértve.

A gyógyuláshoz ki kell jönnünk az adott helyzetből, nem maradhatunk ugyanabban. Lassabban gyógyulunk, ha „nem adjuk fel” az adott, előidéző helyzetet és például betegen is tovább dolgozunk.

A felnőttkori cukorbetegség okozója, amikor valaki azt érzi, hogy például a gyermekek nem szeretik eléggé, ez a „külső nemszeretés” pedig az önszeretet hiányából fakad. A gyermekkori cukorbetegség a szülők párkapcsolati problémáira vezethető vissza, amikor esetleg a szülők”szétmenőben” vannak vagy már el is váltak egymástól.

Közvetett okozók esetén, ha hangulatunk, energiaszintünk lecsökken valamilyen oknál fogva, vagyis valamiből szintén elegünk van, akkor elkezd gyengülni az immunrendszer.

Minden betegségből és fájdalomból ki lehet jönni, ha az azt előidéző helyzetet felismertük. Aki panaszkodik, az nem a feladást gyakorolja, hanem épp a ragaszkodást.

Minden betegség valamiféle elnyomás következménye. Elnyomás pedig mindaz, amikor nem azt tesszük, amit szeretnénk és ettől függőségi viszonyba kerültünk.

Tegyük fel magunknak a kérdést! Kiből vagy miből lett elegünk?


4. A pótcselekvés feloldása új célok találásával

A harc éppen azt az energiát emészti fel, amellyel boldogságot, harmóniát, egészséget teremtenénk magunknak. A célért nem harcolni kell, hanem tenni érte, és ehhez negatív energiáktól mentes tettekre van szükség.
Az energiát olyan célok, hitek keresésébe és találásába kell fektetni, amik sokkal kívánatosabbak annál, mint amit szorongatunk, ami ellen harcolunk, olyan célokat kell találni, amiben jól tudjuk érezni magunkat és ami ezáltal ki tud hozni az adott helyzetből. Tiszta, szent, önzetlen célokkal lehet előre jutni, amiért érdemes meggyógyulni, ami irányába képesek vagyunk szenvedéllyel és lelkesedéssel elindulni.

Minden figyelmünket fordítsuk a pozitív gondolatokra, a szeretetre, és hogy ezáltal nyugodt maradjon a lelkünk. Legyen bennünk megértés, megérteni akarás és akkor nem merülnek fel pusztító indulatok, és ez minden problémára érvényes, legyen az egészségi, anyagi, családi vagy akár egy baleset.

Az ember szokásainak rabja, csak kényszer hatására fejlődik, ezért kapjuk a betegségeket, fájdalmakat, problémákat. Jobb, ha magunknak alkalmazzuk a kényszert, minthogy a „sors” kényszerítsen, ezért elő kell idézni olyan helyzetet önmagunk számára, ahol valami pozitívra és feltöltő tettre kényszerítjük magunkat.

Fel kell adni azt a berögzülést, hogy mások oldják meg a problémáinkat helyettünk, így vegyük ki részünket a gyógyulás folyamatában és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, persze ehhez lehet segítséget is kérni.

Fel kell adni azt a szokásunkat, hogy pótcselekvésekhez folyamodunk, ismerjük meg és vállaljuk fel önmagunkat! A betegség és fájdalom is egy pótcselekvés, hiszen mi választottuk az egészséges és feltöltő cselekvési vágy helyett.






5. Változás

Érdemes változtatni:
-étkezési szokásainkon,
-élethez való viszonyulásunkon,
-és nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a gondolkodásunkon is változtassunk, mert minden innen indul!

Ne felejtsük el, hogy amikor valaki több időt törődik a betegségével, fájdalmával és problémáival, mint céljaival, akkor az egy pótcselekvés. Ha megtaláljuk a célt, amiért érdemes kigyógyulni bajainkból, problémáinkból, akkor az sosem lehetetlen, mint egyébként semmi sem az! Az ember arra született, hogy célokat valósítson meg és ezáltal teremtsen.

Ne a csodát várd, hanem tegyél meg minden tőled telhetőt (akár tudás és információk, apró örömök, sikerélmények gyűjtése) és a csoda is megtörténik, vagy legalább hagyd, hogy az megtörténjen, hiszen mi magunk hozzuk létre a csodát!

„Lehet harcolni az elnyomás ellen, vagy küzdeni a szabadságért”

Szerző: Dr.DaisySi



Ennek a cikknek a tartalma, szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, vagy másik weboldalon való publikálása csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges!

Az oldalon közölt információk nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, hogy minden esetben feltétlenül kérje ki orvosa tanácsát!

2014. május 1.

Egy régi csodaszer - az uborka 15 jótékony hatása







Az uborka sokak kedvence, nélkülözhetetlen hozzávalója a szendvicseinknek vagy a salátáknak. De azon kívül, hogy nagyon jó az illata és az íze is számos más hasznos tulajdonsággal is rendelkezik ez a zöldség.


Az uborka a negyedik leggyakoribb termesztett zöldség a világon, és az is ismert, hogy az emberi szervezet számára az egyik legjótékonyabb élelmiszer, ezért “szuperételnek” is nevezik.  Az uborkát gyakran permetezik, így fontos, hogy bio uborkát vegyünk, vagy ha van rá lehetőségünk, termesszük meg magunk.
Az uborka is azok közé a zöldségek közé tartozik, amelynek nem csak egészségügyi szempontból vannak előnyös tulajdonságai, hanem a kozmetika is szívesen alkalmazza, illetve számos házi szépségápolási praktikánk egyik összetevője.

Íme az uborka jótékony hatásai:

  • ”Gyors falatkák” – Az uborka B-vitaminok jó forrása. Felejtsük el az üdítőt vagy a kávét, együnk egy szelet uborkát inkább!
  • Zsíros, pattanásos bőrre pakolásként.A lereszelt uborkát 1 ek. joghurttal összekeverünk, és pakolásként alkalmazzuk heti 2x 15-20 percig. Pórusösszehúzó, fertőtlenítő, feszesítő, gyulladáscsökkentő és hidratáló hatása mellet normalizálja a faggyútermelődést és lehámlasztja az elhalt hámsejteket.
  • Csípésre,dörzsöljük be az érintett területet, azonnal csökkenti a duzzanatot, a fájdalmat és a viszketést.
  • Napégett, irritált bőrre.Ugyanígy járjunk el, mint a zsíros bőr esetén, de a joghurtot tejföllel helyettesítsük. Rendkívül gyorsan hűsíti, megnyugtatja és hidratálja a sérült bőrt.
  • Hidratálja a testet és visszapótolja a napi vitaminszükségletet. Az uborka 95 százaléka víz, miközben a szervezetet hidratált állapotban tartja, segíti a test méregtelenítő folyamatait. Az uborkában a legtöbb vitamin megtalálható, amire a szervezetnek szüksége van egy nap. Ne felejtsük el azt sem, hogy csak magában a sötétzöld héjban annyi C-vitamin van, ami a szervezet napi C-vitamin szükségletének 10 százalékát tartalmazza.
  • Uborkás hajpakolás a gyors hajnövekedésért. Nem csak az arc, hanem a fejbőr is igényt tart vitaminos pakolásokra. Uborkaléből ilyet is készíthetsz! Két evőkanállal keverj össze vele két tojássárgáját, 1 kávéskanál mézet, 1 evőkanál ricinusolajat, majd ezzel a masszával alaposan kend be a fejbőrödet. Minimum fél óráig, maximum 1 óráig hagyd fent a pakolást, majd moss hajat csalánsamponnal Kitűnő hajnövekedést elősegítő és hajhagymát tápláló pakolás.
  • Uborkás arcpakolás. Keverj össze két evőkanál uborkalét két evőkanál tejszínnel, vagy ha nincs otthon, akkor tejjel. Márts vattalapokat ebbe a keverékbe, s helyezd őket az előzőleg megtisztított arc- és nyakbőrödre. Amíg magadon tartod a pakolást, relaxálj egy kicsit, lesz rá 15-20 perced. Ezután mosd le langyos vízzel, s használd a megszokott arckrémedet. Felhasználhatod az uborka lágyabb belsejét az arcod, a nyakad és a dekoltázsod masszírozására is, ekkor egyszerűen csak végezz velük körkörös mozdulatokat.
  • Rákellenes – A kígyóuborkáról megintcsak ismert, hogy lariciresinol, pinoresinol és secoisolariciresinol tartalma rákölő. Erről a három lignánról kutatások kapcsán kiderült, hogy csökkenti számos ráktípus, beleértve a mellrák, petefészekrák, méhrák és a prosztata rák előfordulását.
  • Otthoni tisztítás – Kiváló a fürdőszobai tükör tisztításához. A zuhanyzást, fürdést megelőzően, dörzsölje be egy uborkaszelettel a tükröt, és meg fog szűnni a tükör ködösödése. Ha nyikorog az ajtó, akkor az azt tartó zsanérokat át kell kenni egy szelet uborkával. Az uborkában lévő hatóanyagok segítik a zsanérok mozgását.
  • Javítja a szájhigiéniát, gyógyítja az ínyt. A sérült, gyulladt ínyen segít az uborka leve. A rossz leheletért felelős baktériumokat pedig kiirtja, ha egy szeletet kb. fél percig a szájpadlásodhoz tartasz a nyelveddel.
  • Másnaposság ellen- A reggeli másnaposság, vagy fejfájás ellen néhány szelet uborkát kell lefekvés előtt elfogyasztani. Az uborka elég cukrot-, B-vitamint és elektrolitokat tartalmaz ahhoz, hogy számos alapvető tápanyaggal töltse fel szervezetünket, csökkentve a másnaposság érzetét és a fejfájás intenzitását.
  • Segíti az emésztést és a fogyást. Alacsony a kalóriatartalma, levesekhez és salátákhoz pedig kiváló. Egy natúr joghurttal is fincsi, válassz alacsony zsírtartalmút, ha éppen azon vagy, hogy leadj pár kilót. A kígyóuborka napi fogyasztásával a krónikus székrekedés is megszűnik.
  • Méregtelenít, mivel az uborka gyakorlatilag csak vitaminokban és ásványokban gazdag folyadékból áll, megtisztítja a szervezetet a nem kívánatos anyagoktól, rendszeres evése pedig a vesekövet is feloldja.Az uborkakarika, mint ismeretes, szuper hatással van a karikás szemekre. A víz gyorsan beszívódik a bőrbe a zöldségből, ami feszesíti, kisimítja a bőrt. Ezen kívül gyulladáscsökkentő is.
  • Meggyógyítja a cukorbetegséget, csökkenti a koleszterin-szintet és a vérnyomást. Az uborka leve egy olyan hormont tartalmaz, amely a hasnyálmirigy sejtjeit inzulin előállítására serkenti. Ez pedig, kutatások alapján előnyös lehet diabéteszes betegek számára. A kutatók azt találták, hogy az uborka szteroljai csökkentik a koleszterinszintet. Az uborka rengeteg káliumot, magnéziumot és rostot tartalmaz. Ezek az ásványi anyagok együttesen és hatékonyan szabályozzák a vérnyomást. Ettől lesz az uborka jó mind az alacsony és a magas vérnyomás kezelésére.
  • Segít köszvényben és ízületi fájdalomban szenvedőkön. Az uborka a szilícium-dioxid kiváló forrása, amely arról ismert, hogy erősíti a kötőszövetet. Az uborkában lévő B1-, B6-, C & D vitaminok, a folsav, kalcium, magnézium és kálium,  sárgarépalével keverve enyhíti a köszvényes és ízületi fájdalmakat: a szövetekben lévő húgysav szint csökkentésével.

Forrás: tudasfaja.com











2014. április 24.

Gyógyító és rákkeltő kemo- illetve sugárterápia


A rákellenes küzdelem három legfontosabb eszköze a sebészeti beavatkozás a tumor sejtek eltávolítása érdekében, valamint a kemo- és sugárterápia. A kemo és sugárterápia a gyorsan osztódó sejteket, mint amilyenek a ráksejtek, képes károsítani, elpusztítani.

A kemo és sugárterápiának a vérképzőszervekre gyakorolt káros mellékhatásai közismertek, amelyek éppen az osztódó sejtekre gyakorolt hatásukból következnek. Kevésbé ismert, hogy a kemo és sugárterápia a közvetlen gyógyító, rákellenes hatásuk mellett egyben rákkeltők is. Ez a mellékhatásuk gyakran csak évek múltán jelentkezik. Egy nemrég publikált nagyméretű vizsgálat szerint (13136 résztvevő) a gyermekkori tumorból meggyógyultakat felnőttkorban a felnőttkorra tipikus tumorok jobban veszélyeztetik. A tanulmány érdekessége, hogy az újból megbetegedettek jelentős részénél (59% ill. 42 beteg) a tumor ott ütötte fel a fejét, ahol előzőleg sugárterápiás kezelés történt.


 Hodgkin’s betegséget túlélő nők esetében az emlődaganatok előfordulásának valószínűsége nőtt a sugárterápia dózisának függvényében. Ez a veszélyeztetettség még több mint 25 évvel a kezelés után is fennállhat a vizsgálatok szerint. Érdekes, hogy a kemoterápia esetén ebben az esetben a tüdő daganatok felbukkanásának a valószínűsége csak az első négy évben volt nagyobb, míg sugárterápia esetén a tüdődaganatok valószínűsége csak 5 évvel a kezelés után nőtt meg és a tüdődaganatok több mint 20 évvel a sugárterápiás kezelés után is veszélyeztették a túlélőket.

Emlődaganatoknál is a sugárterápiás kezelés intenzitásának növekedése növeli a későbbi kötőszöveti daganatok kialakulásának gyakoriságát. A sugárterápia hosszú távú rákkeltő hatását a kemoterápia jelentősen megnövelheti. Erre az eredményre jutott több, szintén gyermekkori tumorokban szenvedők kórtörténetét vizsgáló tanulmány. A kemoterápia önmagában is megnövelheti a daganatok visszatérésének valószínűségét. Erre a következtetésre jutott egy non-Hodgkin’s betegségből meggyógyultakat vizsgáló új tanulmány, amely szerint a kemoterápia hosszú távon megnövelheti a leukémia, tüdő és vastagbéldaganatok előfordulásának gyakoriságát.

A sugárterápia lehetséges káros mellékhatásai között még megemlítendő a stroke (koponya besugárzás esetén) és a szív- koszorúér betegség. Ezeken a mellékhatásokon kívül megfigyelték még a gyermekkori rákbetegségeket túlélőkön, hogy általános egészségi állapotuk jóval rosszabb azokénál, akik nem szenvedtek rákbetegségben és nem szorultak sugár és kemoterápiára. Sokkal gyakrabban szenvednek krónikus betegségekben és az ezekből fakadó súlyos, életveszélyes komplikációkban: pl. mellbesugárzás esetén visszatérő tüdőgyulladásokban.
kemo
A gyermekkori tumorokból meggyógyultak életminősége is elmarad egészséges társaiktól egy tanulmány felmérése szerint. (A kemo- és sugárterápia agyi és peripheriális idegrendszert károsító mellékhatásairól egy későbbi hírben fogunk beszámolni.) Nem csak a daganatellenes sugárterápia okozhat káros mellékhatásokat, hanem a képalkotó eljárások (Röntgen, CT) sugárzása is. Éppen ezért számos tanulmány elemezte azt, hogy mennyiben ellensúlyozza ezeknek az eszközöknek a rákkeltő hatását az, hogy így időben felismerhetik a rák kialakulását, és ezzel életeket menthetnek.

Egy tanulmány szerint csak a dohányosoknál javasolt, nemdohányzóknak viszont nem javasolt és a dohányzást abbahagyóknál vitatható a tüdő CT rendszeres alkalmazása, mivel nem dohányzóknál káros rákkeltő hatása felülmúlhatja lehetséges rákfelismerő hasznát. Daganatmentes nőknél a rendszeres alacsony dózisú sugárzás megnövelheti az emlődaganatok előfordulásának valószínűségét is. Az emlő az egyik legérzékenyebb testrész, amelyre a sugárterápia rákkeltő lehet. Ennek ellenére feltételezik, hogy a képalkotó eszközök alkalmazásával elért korai rákfelismerés haszna több mint ellensúlyozza ezen eszközök rendszeres alkalmazásának sugárzásból eredő emlődaganat keltő hatását.

Természetesen maguk az orvosok is veszélyeztetettek lehetnek. Egy olasz tanulmány beszámol arról, hogy pl. ortopéd sebészek fokozottan veszélyeztetettek lehetnek, mivel gyakran ki lehetnek téve a képalkotó eszközök tumor keltő sugárzásának. Egy másik tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a kardiológusok kétszer veszélyeztetettebbek lehetnek, mint maguk a radiológusok. Ezért rendkívül fontos a biztonsági előírások betartása. A sugárzásnak feltételezik a közvetlen DNS károsító, rákkeltő hatását, de valószínűleg létezik annak közvetett rákkeltő hatása is, mivel gyakran a későbbi daganatok a testnek egy nem besugárzott részén bukkannak fel sokszor évtizedekkel a kezelések után. Ezt a közvetett károsító hatást nevezik, un. „bystander” hatásnak is. Okában még nem értenek teljesen egyet a kutatók, de feltételezik a sugárzás gén-állományt destabilizáló hatását.

A sugárzás közvetlenül is előidézheti a kromoszómák károsodását, törését. Új felismerés, hogy a „rejtett genetikai instabilitás” (pl. hajlam a genetikai károsodásra különböző méreganyagok hatására) növelheti a másodlagos tumorok kialakulásának rizikóját korai stádiumú fej és nyak tumorokban szenvedőknél, különösen akkor, ha egy bizonyos növekedési faktor (IGF) szintje emelkedett. A genetikai károsodásra hajlamosok túlélési ideje alacsony, pl. kemo- és sugárterápiával kezelt nem kis sejtű tüdődaganatok jelenléte esetén.

A legújabb tudományos vizsgálatok megerősítik, hogy bizonyos polysaccharidok jelenősen csökkenthetik a sugárzás káros mellékhatásait. In vivo állatkísérletekben speciális polysaccharidokat fogyasztó nagy dózissal besugárzott állatok túlélési ideje jelentősen növekedett. A besugárzás káros mellékhatásait csökkentő polysaccharidokról kimutatták azok egészséges sejteket érintő genetikai károsodást gátló és májvédő hatását: valószínűleg ezen is alapulhat jótékony hatásuk. A magas minőségű speciális polysaccharida kivonatok jelentősen csökkenthetik a kemo- és sugárterápia és más sugárzáson alapuló képalkotó eljárások hosszú távú káros, genetikai állományt veszélyeztető, rákkeltő hatását.

Forrás: http://max-immun.hu/hu/articles/show?from=33&id=13

Kemo- és sugárterápia idegrendszert károsító mellékhatásai


Meggyőződésünk, hogy csak akkor lehetséges hatékonyan megelőzni és csökkenteni bizonyos kezeléseknek a lehetséges súlyos mellékhatásait, hogyha ismerjük azokat. A kemo- és sugárterápia egyik kevésbé ismert hosszú távú mellékhatását a központi idegrendszerre fejtheti ki.

2005-ben egy tanulmány 702 65-évnél idősebb ráktúlélő mentális állapotát hasonlított össze ugyanezen embereknek testvérpárjaival. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ráktúlélők fokozottan veszélyeztetettek a mentális rendellenességek hosszú távú kialakulásával. A rák- túlélők 14,5%- ának volt mentális rendellenessége, míg rákban nem szenvedő testvéreiknek 8,7%-át sújtotta ez a probléma. 

 A kutatók javasolják, hogy a megfelelő kezelések kiválasztásában ezzel a rizikóval is számolni kell. A közvetlen agyi besugárzás súlyos agyi mellékhatásai közismertek. A kemoterápia agykárosító hatásának mechanizmusáról viszont csak a múlt év végén jelent meg egy részletes tanulmány. A károsító mechanizmusok megismeréséhez először be kell pillantanunk az utóbbi 10 év agykutatás vonatkozó eredményeibe. Az agykutatás legmakacsabb 20. századi dogmája, miszerint a kifejlődött agyban már nem fejlődnek új agysejtek, az utóbbi egy évtizedben megdőlt. Legalább a hippokampuszban (gyrus dentatus) és az un. szubventrikuláris zónában folyamatos agysejt fejlődés történik, az emberi élet végéig. A fejlődő agysejtek egy része a hippokampuszban túlél, működőképes lesz és integrálódik a már meglévő agysejt hálózatba. Az új sejtek száma a már régebben jelenlévő agysejtek számához viszonyítva rendkívül kicsi, de fiziológiai tulajdonságai eltérnek a már régebben kialakult neuronokétól: sokkal gyorsabban aktiválhatók, mint régebbi társaik.

Az új sejtek a hippokampusz un. „szűk keresztmetszetében” foglalnak helyet, és így döntően befolyásolhatják a memória és gondolkodásközpont működését. Amennyiben az új neuronok keletkezését gátolják, súlyos mentális problémák alakulhatnak ki, pl. depresszió, elmefogyatékosság, dementia, skizofrénia. A neuronok fejlődésének elősegítése javíthatja a hangulatot és a kognitív teljesítőképességet. A depresszió ellen engedélyezett gyógyszerek nagy része elősegíti az új neuronok keletkezését a hippokampuszban és ha ezt a gyógyszerek által előidézett neurogenezist gátolják, akkor a gyógyszerek nem enyhítik a depressziós tüneteket. Ebből arra következtetnek a kutatók, hogy a gyógyszerek depresszió ellenes hatását azoknak az új neuronok képződését elősegítő tulajdonságukra lehet visszavezetni. A hippokampusz aktivitásnak növekedése is elősegíti az új neuronok születését.

Új felfedezés, hogy a hippokampusz a nyelvtanulás nélkülözhetetlen szerve. Ha az agy megsérül, a hippokampusz az a szerv, amely átirányítja a nyelv- központok működését a sérültről egy másik, épp területre. A hippocampuszban osztódó őssejtek (neural progenitor cells) az agysejtek között a legsérülékenyebbek, maradandó sérülésük súlyos mentális, pszichikai fejlődési rend- ellenességekhez vezethet.

Egy 2006-os tanulmány – állatkísérleteket is felhasználva - arra a következtetésre jut, hogy a kemoterápia alkalmazása is súlyosan károsíthatja a neurális őssejteket a hippokampuszban. Az emlődaganatokban szenvedők - akik szokásos kemoterápiás dózist kaptak – 18%-a kognitív károsodásban szenved a kezelések után. Magas dózisú kemoterápiát kapott emlődaganatosok több mint 30%-a két évvel kezelések után hasonló problémákkal küzd. A kemoterápiás szerek károsíthatják az érett agysejteket is, de valószínű, hogy a legjelentősebb károkat az agyi őssejtek pusztításával okozzák. A tünetek között megemlítik a koncentrációzavart, a mentális flexibilitás sérülését, az információ feldolgozás sebességének lassulását, a vizuális memória és a motorikus funkciók zavarát. Gyermekkorban kemoterápiát kapott hosszú távú túlélőknél a depresszió előfordulásának valószínűsége nőtt meg a kemoterápia intenzitásának függvényében.

A fej besugárzása is okozhat súlyos agykárokat. Nagy dózisú besugárzás kárt tesz az érett agysejtekben is, súlyos strukturális és működési rendellenességeket okozva. Kis dózisú besugárzás pedig megsebezheti a hippokampusz osztódó és az egész agyban jelen lévő „szunnyadó” őssejteket, amelyek akkor lépnek működésbe, ha az agy valamelyik része megsérül. Különösen gyerekeknél okozhat súlyosabb fejlődési rendellenességeket, amelyek tanulási nehézségekben, lassúságban, emlékezési és megértési problémákban, koncentrációs nehézségekben és I.Q. csökkenésben nyilvánulhat meg. Létezik egy fajta baktérium (Sterptococcus penumoniae) amely agyhártyagyulladást okozva elsősorban a hippokampuszban osztódó őssejteket károsítja. Nem meglepő, hogy ez a betegség a kemo- és sugárterápiához rendkívül hasonló mentális rendellenességeket okozhat: Emlékezet és tanulási problémákat, a gondolkodás lassúságát, depressziót, verbális képességek sérülését, koncentrációhiányt, hiperaktivitást. Potenciális védelmet a sugárzás ellen, pl. a lithium és intranazális FGF-2 is nyújthat, az utóbbi lehetséges agytumor ellenes hatásáról előző hírünkben számoltunk be. Az egyik polysaccharid hatóanyagtípusról is megállapították, hogy képes az agysejtek védelmére és elősegíti az agy őssejtjeinek differenciálódását, ami azzal is összefüggésben lehet, hogy a gerincvelő vérképző funkcióját is erősíti. A fentebbi módszerek a bakteriális meningitisz agykárosító következményeinek kiegészítő kezelésére is alkalmasak lehetnek. Megfontolandó az intranazális NGF és FGF-18 kísérleti alkalmazásának lehetősége is: a két neurotropikus faktor agyi hatásairól későbbi hírünkben fogunk beszámolni.

Forrás:  http://max-immun.hu/hu/articles/show?from=33&id=18