A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyógynövény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyógynövény. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 30.

Természetes, egészséges, ehető fényvédők



Bár a drogériákban, gyógyszertárakban, de még a vízparti bodegákban is tucatjával kínálják az extra fényvédős, hidratáló csodakencénket, jó tudni, hogy a megfelelő táplálkozással belülről is erősíthetjük az elsődleges védelmi vonalat, a bőrt. Mit együnk, ha bronzszínű és egészséges bőrt szeretnénk a nyár végére? A pigmentek – mint a narancs, sárga, piros karotinok, a flavonoidok – a növényeket is védik a napfény káros hatásaitól, ezért kézenfekvő, hogy az embernél is hatásosak lehetnek.








 

Lutein – az ehető napszemüveg


A lutein a karotinoidok nevű vegyületcsoportba tartozik. Segítségével virul sárgában és narancsszínben a körömvirág, a kukorica, de azért is a lutein felelős, hogy ősszel a szép zöld levelek rozsdás színűre váltanak.


A növényeknél a fény hasznosításában játszik szerepet – az embereknél megakadályozza a kék fény okozta oxidatív stressz és a sejtkárosító szabad gyökök keletkezését. Ezen tulajdonságánál fogva segít megvédeni, hidratáltabbá, rugalmasabbá tenni a bőrünket.


Másrészt, mivel elnyeli a nap káros ibolyántúli sugarait, a retinában is semlegesíti a szabadgyököket. Ezzel csökkenthető a sárgafolt-degeneráció veszélye, és ezzel az idősebb korban jelentkező gyakori szembetegség és látásvesztés – tehát a szemünk világa is múlhat a luteinen, amely a szervezetünkben a szemben, a vérben, az agyban és bőrben halmozódik fel – már ha van minek felhalmozódnia. Mert lutenint sajnos csak a növények képesek előállítani, mi emberek, csak a táplálékkal tudjuk magunknak adagolni.

Azt, hogy pontosan mennyi luteindús zöldséget kell fogyasztanunk, hogy az előnyeit élvezni tudjuk, még nem lehet grammra pontosan megmondani, de a táplálkozási szakemberek abban egyetértenek, hogy az átlagember étrendjében csak elenyésző mennyiségű lutein szerepel. Ennek egyik oka nyilván az, hogy az egyik legnagyobb lutein-bánya a spenót, amit sokan az ehetetlen ételek közé sorolnak.
 
Mi fán terem? Fán – fogyasztható formában – ugyan nem, de szinte minden zöldségben fellelhető. Igaz, a legtöbbet a színes zöldségek tartalmaznak, mint mondjuk a spenót, a káposztafélék vagy a pirospaprika. 100 g spenótban 10 mg sárga pigment van, egy nagyobb piros paprikában vagy 200 g, a kelkáposztában 50 g. Aki gyerekkora óta rá se bír nézni a spenótra vagy a kelkáposztára, ehet luteinnel dúsított táplálékkiegészítőket is.



A tudósok szerint: A Naples Egyetem alkalmazott kozmetikai bőrgyógyászat professzora 120 nőt toborzott egy kísérlethez, amelyben a 20 és 50 év közötti, lányok, asszonyok 10 mg luteint szedtek 12 héten át. A vegyületcsoport már ennyi idő alatt is két és félszeresére növelte bőrük fényvédelmi aktivitását. Az eredmények nem csak ezért biztatók: gyakorlatilag 56%-ban javult a bőr hidratáltsága, a kísérleti alanyok bőre fiatalabb lett.


Egy másik amerikai kísérletben több mint 850 embert vizsgáltak, akik hetente kaptak luteinben gazdag zöldségeket, például spenótot és kelkáposztát. Ez a kutatás a vegyületcsoport szemóvó hatását vizsgálta; az eredmények szerint a kísérleti alanyok közül csak fele annyian szenvedtek látásproblémákban, mint azok, akik maximum havonta egyszer fogyasztottak ilyen ételeket.


Likopin – a fiatalság széruma


Ki hinné, hogy létezik olyan antioxidáns, mely erősebb, mint a C-vitamin, és megóvja a szöveteinket az öregedéstől. A csodaszer a jó öreg likopin, amit elsősorban a paradicsom tartalmaz. A likopin – természetesen – nem csak a bőrt védi a káros sugárzástól: aki bagózik, jobban teszi, ha bedob napi egy liter paradicsomlevet, hogy megóvja őt a tüdőtágulattól. (vagy még jobb, ha leteszi a cigit és úgy fogyaszt sok-sok paradicsomot). Emellett hű társával, a bioflavonnal karöltve, a likopin kifejezetten rákellenes anyagnak tekinthető a szervezetünkben.


Hol bújik? A paradicsomban nagyon sok van belőle. Örömhír a pizza-függőknek és az olasz tészták, továbbá a ketchup szerelmeseinek, hogy a likopinnak kevésbé árt a hő, mint mondjuk a C-vitaminnak, még a főzés közben sem veszíti el áldásos tulajdonságait – sőt, egy kis olajjal turbózható is a likopin-bomba, mert így a hatóanyag könnyebben felszívódik.


A tudósok szerint: Az utóbbi néhány évben a kutatások középpontjába került a likopin egészségre gyakorolt hatásának vizsgálata. A kilencvenes évek végén sikerült igazolni, hogy a likopin az egyik leghatékonyabb antioxidáns, mivel legeredményesebben közömbösíti a szabad oxigént, és hatékonyan megsemmisíti a peroxil gyököket. A likopin felhalmozódik az emberi szövetekben, szervekben, különösen a mellékvesekéregben, a herékben, a prosztatában és a májban.


A Harvard Egyetem kutatási eredményei alapján a likopin eredményesen használható a tüdő- és a prosztatarák kezelésében. Megállapításaik szerint a likopinkészítmények, illetve a magas likopintartalmú élelmiszerek a tüdőrák kialakulásának kockázatát 50%-kal csökkentették.


A tokiói Juntendo University kutatói pedig a likopin tüdőtágulat-ellenes hatását vizsgálták, egyszerű laboratóriumi egereken és gyorsított öregedésre beprogramozott rágcsálókon. Az egereket nyolc héten keresztül dohányfüstös helyen tartották, közben mindkét csoportból néhány egyedet ötvenszázalékos paradicsomlével itattak. A nyolcadik hét végére a mesterségesen vénített egereknél tüdőtágulat alakult ki, kivéve azokat, amelyek paradicsomlevet kaptak. Az eredményeket látva a japán kutatók úgy vélték, hogy a likopin a dohányfüst által az oxidáló hatású és az antioxidáns vegyületek között megbomlott egyensúlyt állítja helyre.


Béta-karotin – fényvédő, belsőleg


A napozással kapcsolatban a legismertebb növényi hatóanyag a beta-karotin. A vegyület a karotinoidok családjának oszlopos tagja, és névadója, alapja az úgynevezett izoprénváz. Mivel az A-vitamin provitaminja, vagyis elő-vitaminja, bőrvédő hatásán kívül a szem őreként is ismert. A farkasvakságért – vagyis azért a kórért, amikor a szem képtelen alkalmazkodni a gyenge fényhez – az A-vitamin-hiány a felelős. Még egy szembajt, a szürkehályogot is segít megelőzni a béta-karotin, igaz, ehhez egy kis C-vitaminra is szükség van. Ezenfelül, mivel a karotinoidok antioxidánsként viselkednek, a béta-karotin is csökkentheti a rák bizonyos fajtáinak kockázatát.


De persze nem csak ezért szeretjük a béta-karotint: egy düsseldorfi egyetem kutatásai szerint a lutein, a béta-karotin és a likopin pigmentjei éppúgy felhalmozódnak a bőr felső rétegében, ha megesszük őket. Vagyis, ha napi 8 mg béta-karotint elfogyasztunk (kb. 2 répát), akkor ez nagyjából 3-as faktorú napvédelmet nyújt. Sajna a hatás nincs egyenes arányban az elfogyasztott mennyiséggel, vagyis több kilónyi répa sem helyettesíti a fényvédő krémeket. Nagy mennyiségű béta-karotin bevétele elszínezi a tenyeret és a talpat – ami veszélytelen, de ronda.


Lelőhelyek: Természetesen a sárgarépa - ezt szinte mindenki tudja. Ezenfelül van még bőven a sütőtökben, a sárgadinnyében, de megtalálható a tojássárgájában is.


 
A tudósok szerint: Egy kutatás arra mutatott rá, hogy azoknál a népcsoportoknál, amelyeknek étrendjében sok a karotionoidban gazdag gyümölcs és zöldség, kisebb a daganatos megbetegedések – különösen a tüdőrák aránya. Az étrendi béta-karotinról kimutatták, hogy nagy mennyiségben csökkenti a hámeredetű – tüdő-, bőr-, méhnyak-, légúti, gyomor-, vastagbél- – daganatok kockázatát.


Az amerikai kutatók is vizsgálódtak: kiderült, hogy azoknál, akiknek vérében a legalacsonyabb karotinszintet mérték, négyszer nagyobb volt a valószínűsége a tüdőrák kialakulásának, mint a többieknél, pedig a két csoport között mindössze napi egy sárgarépa béta-karotintartalma volt a különbség.


Szelén – hámlás ellen


Bár magát az anyagot 1817-ben fedezte fel Jacob Berzelius (és Szelénéről, a Hold görög istennőjéről nevezte el), a szelént és hatásait nemrég vizsgálja a tudomány. Sokáig azt hitték róla, hogy toxikus vegyület, elsősorban az iparban használták, és használják még ma is: a félvezetők, a fénymásolók, a rozsdamentes acél készítéséhez – csak a XX. század közepén derült ki róla, hogy nélkülözhetetlen nyomelem, miután állatkísérleteket végeztek vele. Mostanra már több tudós véli úgy, hogy az egyik leghatásosabb gyógyerejű ásványi anyag, olyannyira, hogy mint potenciálisan hatékony rákellenes szert vizsgálják. Alapvetően fontos a növekedéshez, a termékenységhez, a máj működéséhez, a haj és a bőr karbantartásához, valamint az éleslátáshoz. Jótékony hatással van ezen felül az immunrendszerre, beleértve a fehérvérsejtek termelését és aktivitását, mi több, az ajakherpeszt és az övsömört okozó vírusokkal szemben is segít védekezni. Végül a szelén a szív barátja is: csökkentheti a szélütés és az infarktus kockázatát, mivel gátolja az erekben a vérrögképződést.


Ha a bőrre gyakorolt hatását vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a súlyosabb szelénhiány fokozza a bőrt érintő gyulladásos elváltozások kialakulásának veszélyét. Ugyanakkor, ha hagyjuk a karotinokkal együtt dolgozni, szebb lesz tőle a bőr, kevésbé korpás a haj. Például 6 db brazil dióban levő szelén megvédi a sejtfalakat a szabadgyököktől, csökkenti a bőr szárazságát és az esetleges hámlást.


Hol lakik az istennő: Például a brazil dióban, ezen felül a tenger összes gyümölcsében, az állati belsőségekben. Fellelhető még az avokádóban, a hagymában, a paradicsomban, a brokkoliban, a sörélesztőben, a lencsében, a búzacsírában és a korpában. Igaz, az, hogy mennyi szelén van a növényekben, attól függ, hogy mekkora volt a termőtalaj szeléntartalma. Magyarországon például sajnos szelénben szerények a földek, egyes elképzelések szerint ez is közrejátszhat, hogy hazánkban olyan magas az infarktus okozta halálozások száma.




A tudósok szerint: A Cornell University és a University of Arizona kutatói 5 évig vizsgálták a szelén hatását az emberi szervezetre. Bebizonyították, hogy napi 200 µg szelén segítségével 65%-kal csökkenthető a prosztatarák, 58%-kal a vastagbél- és végbélrák, 46%-kal a tüdőrák és 39%-kal az egyéb rák okozta halálozás. Nagyszámú rákos beteget vizsgálva megállapították, hogy azoknál, akiknek a szervezete kevesebb szelént tartalmazott, sokkal több rosszindulatú daganat fejlődött ki, a kezelések után nagyobb valószínűséggel újultak ki a daganatok, az áttételek gyakrabban fordultak elő, és a halálozási arány is sokkal nagyobb volt, mint a magasabb szelénszinttel rendelkező társaik esetében.


E- és a C-vitaminok – az állandó segítőtársak


Az E- és a C-vitaminok számos ismert pozitív hatásuk mellett arra is jók, hogy a bőrvédő nyomelemek még jobban kifejthessék a hatásukat. Az E-vitamin például a szelén hatását fokozza, vagyis a szívbetegeknek a szelénpótlás mellett érdemes E-vitaminban gazdag táplálékot fogyasztaniuk. Az, hogy önmagában hogyan hat az E-vitamin, még nem pontosan ismert, hiánytünetei sem igazán jelentkeznek, illetve nem jellemzőek. Az viszont biztos, hogy az antioxidatív folyamatokhoz szükség van rá – védőfaktorként. Azt is kiderítették, hogy segít gátolni az öregedést, és vannak, akik szerint szükséges a nemi működéshez is.


A C-vitamint ezzel szemben már elég jól ismerjük. A C-vitaminból elég sokra van szüksége a szervezetünknek, szerencsére, elég sok hétköznapi eledel tartalmazza – előállítani viszont nem tudja az emberi szervezet. Rajtunk kívül egyébként még a tengerimalac képtelen erre, más fajoknál ez teljesen természetes.
Amit sokan tudnak róla: vízben igen jól oldódik, de oxigén, fény, hő vagy fémionok hatására könnyen bomlik. Ebből következik, hogy a bőrnek nagyon jót tesz, ha friss citromot facsarunk minden pohár elfogyasztott vízbe, de a forró teában már sokkal kevesebb marad belőle. A C-vitamin kicsit olyan, mint az ‘illetékes elvtárs’: szinte minden hozzá tartozik, de amiben nagyon tehetséges: az oxido-reduktív folyamatokban, a hormonok szintézisében és az immunrendszer támogatásában.


Mit együnk, ha ilyet akarunk: Például növényi olajokat, vagyis napraforgó-, búzacsíra-, tökmag-, olíva- és kukoricaolajat, az E-vitamin kedvért. Ezen kívül a hús, a máj és a tojás tartalmaz jelentősebb mennyiségű E-vitamint. A C-vitamin- ezt minden magyar jól tudja – a zöldpaprikában van, ezen kívül a citrusfélékben, a friss zöldségekben, a káposztában…





Forrás:
antalvali.hu, origo.hu


2014. május 29.

Hallgasd meg, ahogy a növények reagálnak a világra






Leslie Garcia által kifejlesztett szerkezet, amely hanghullámokká alakítja át a növények reakcióit.










2014. május 10.

Bach-virágterápia és házi kedvenceink érzelmi élete






Sokan éltük már át azt a jó érzést, hogy kölyökkutya érkezik a családba. Hazavisszük a kiválasztott szőrgombócot, és megkezdődik a nagy átalakulás.

 fb

A kölyök minket, mi a kölyköt próbáljuk formálni…

Egyre növekszik azoknak az állattartóknak a köre, akik kedvenceiket is szeretnék megkímélni a különféle kemikáliáktól, gyógyszerektől és az agresszív megoldások helyett az alternatív gyógymódok felé fordulnak. Társállataink gyógyításában, vagy akár a betegségek megelőzésében is eredményesen használhatjuk a természetgyógyászat kínálta lehetőségeket, kezdve a fitoterápiától, az akupunktúrán át a különböző masszázsok, fény-és hangterápiák, homeopátia alkalmazásán keresztül a Bach-terápiáig.

Az állatok esetében is ugyanaz az alapelv: minél kíméletesebb módszerekkel feléleszteni és működtetni a szervezet öngyógyító képességét (feléleszteni „belső orvosunkat”), alkalmassá tenni a szervezetet arra, hogy képes legyen betegségek elkerülésére vagy a betegségből való felgyógyulásra.
Az állatokon alkalmazott természetes gyógymódok ismertek voltak már az ókori Egyiptomban is, és a természeti népek a mai napig csak ezeket az ősi módszereket alkalmazzák. Szerencsére sok állatorvos is felismerte a gazdik részéről jelentkező igényt és tért át saját praxisában a biológiai módszerek alkalmazására.
E rövid bevezető után most kifejezetten a Bach-virágterápia alkalmazásáról szeretnék írni, részben tanult, részben személyesen megtapasztalt élmények alapján.

Állataink is, mint mi magunk, jellemvonásokkal, érzelmi mintákkal rendelkeznek. Ezek működése azonban náluk sem mindig harmonikus. Mint a Világegyetem valamennyi teremtményét, az állatokat is belső kényszer ösztönzi a fejlődésre, tökéletesedésre. A virágenergiák megfelelő segítséget nyújtanak ehhez, a végeredmény pedig egy kiegyensúlyozott, boldog állat lesz.
Az állatok érzelmi állapotát leginkább a velük élő és életterüket meghatározó személyek alakítják. Ezen személyek diszharmonikus cselekedetei az állatban diszharmonikus érzelmeket gerjeszthet.

bach

Lássunk most erre egy konkrét példát: a gazda részéről görcsösen jelentkező igény, hogy kertjében rend legyen (gondolat), a kutya inkább csak mintegy dísztárgy funkcionáljon. A gazda fél (érzelem) attól, hogy az általa olyannyira kívánt rend felbomlik, ezért cselekszik: láncra köti a kutyát. Megjelenik a diszharmonikus érzelem a kutyában, miszerint megfosztották őt szabadságától. Mindez testi szinten a kutya lebénulását okozhatja.

Példánk szemléletesen mutatja, hogy az állatok betegségeit csakis az emberekkel való kapcsolatuk összefüggéseiben értelmezhetjük. Háziállataink betegségei az őket tartó emberek cselekedeteitől és érzelmeitől függően alakulnak ki. (Mielőtt bárki félreértené: a környezetszennyezés, nem megfelelő táplálékok fogyasztása stb. szintén okozhat betegséget.)

Optimális esetben nem kell eljutni a betegség megjelenéséig, hiszen az érzelmi egyensúlyhiány helyreállítható a Bach-eszenciák segítségével. A virágkivonatok működési elvét, filozófiáját igazán akkor értjük meg, ha magunk is megtapasztaltuk azok jótékony hatását úgy, hogy szedtük őket. Ilyenkor saját bőrünkön érezzük a virágok jótékony, áthangoló, harmonizáló energiáit és bátrabban alkalmazzuk társállataink esetében is.

Akut és krónikus betegségek esetén egyaránt használhatunk virágeszenciákat. Csepegtethetjük közvetlenül az állat szájába, vagy a vizébe (ügyeljünk rá, hogy viszonylag rövid időn belül megigya), de az ételbe-csepegtetés és a permetezős módszer is működik. A dózis az állat nagyságától függ, alkalmanként 2-4 csepp, naponta 2-4 alkalommal. Vészhelyzetek esetén indokolt a sűrűbb adagolás (pl. vihar, petárdázás stb.), ilyenkor 5-10 percenként is csepegtethetünk.

Tekintsük át vázlatosan, melyik eszenciát, milyen érzelmi állapotra alkalmazzuk:
- apróbojtorján: visszautasítás, rossz érzelmek, allergiák, fizikai izgatószerek, nem megfelelő kommunikáció,
- rezgőnyár: bizonytalan eredetű félelmek, közelgő veszély,
- bükk: türelmetlenség, allergiák,
- kisezerjófű: szelíd, lábtörlőn fekvő, más állatok által bántott,
- kékgyökér: figyelmetlen, könnyen összezavarodik,
- cseresznyeszilva: önuralomvesztés,
- katáng: féltékeny, ragaszkodó, mesterkedő,
- iszalag: öntudat, összpontosítás, műtét utáni állapot,
- vadalma: salaktalanítás, fertőzés, mérgek, allergia,
- szil: könnyen megrendül, kifárad,
- tárnics: visszaállítani a bizakodást, hosszú betegség utáni lábadozás,
- sülzanót: reménytelenség, lemondás, kritikus sérülés, műtét,
- hanga: szűkölködő, ragaszkodó,
- magyal: harag, féltékenység, szeretetigény, elhagyás, bántalmazás,
- gyertyán: lelki kimerültség,
- jerikói lonc: bánat, honvágy, kimerült energiák, fájdalom,
- nebáncsvirág: türelmetlenség, ingerlékenység, idegi energia, fájdalom,
- vörös fenyő: önbizalomhiány,
- bohócvirág: félénkség, konkrét félelmek (petárda, sziréna, tűzijáték, vihar, villámlás, mennydörgés stb.),
- vadrepce: depresszió, szomorúság, lehangoltság, hangulati ingadozások,
- tölgy: krónikus fáradtság, túlhajszoltság, önuralomvesztés,
- olajfa: fizikai kifáradás, tartósan hosszú terheléstől,
- erdei fenyő: maximalista, bűntudata van, visszautasítva érzi magát, bántják,
- vörös vadgesztenye: aggodalom,
- dió: összeszokás, alkalmazkodás új helyzetekhez, tanulás,
- vadrózsa: visszaadja az életkedvet, boldogságot, kizökkent az apátiából,
- békaliliom: nyitás a külvilág, új társak felé,
- vadgesztenyerügy: segíti a tanulási folyamatot, könnyíti a vizsgára való felkészülést,
- ernyős madártej: vigaszt nyújt veszteség elviseléséhez,
- szelídgesztenye: kedélyállapot javítása mellett edzi az immunrendszert,
- forrásvíz: meglágyít, alkalmazkodóvá tesz, segíti a belső „kiengedést”,
- szőlő: tompítja a tapintatlan, kíméletlen viselkedést, rávezet a környezet igényeire,
- fűzfa: kiengeszteli és meglágyítja a hajthatatlan, haragtartó személyiségeket,
- napvirág: pánikreakciók megelőzésére,
- rozsnok: gyakori elégedetlenség, vágyódás a teljes élet felé,
- szikárka: stabilizálja az ingatag jellemet, segíti a normális energiaáramlást,
- vasfű: a túlbuzgó, görcsös személyiségek újra megtalálják egyensúlyi helyzetüket,
- fehér vadgesztenye: rohamokkal járó betegségek (pl. epilepszia) esetén csökkentik a rohamok súlyosságát, segítik az állatot visszavezetni a meghasonulás dilemmájából,
- Rescue (elsősegély, „életmentő” cseppek, összetétele: cseresznyeszilva, iszalag, nebáncsvirág, napvirág, ernyős madártej): akut vészhelyzetekben, akár néhány percenként adagolva hasznos gyógyír.

kutyak

A fentiek alapján magunk is összeállíthatjuk a megfelelő keveréket, de fordulhatunk képzett terapeutához, aki egy alapos, nagyon részletes anamnézis felvétele után keveri össze az eszenciákat. Ez esetben nagyon kell, ismerjük állatunk szokásait, viselkedését különböző helyzetekben, mert csak így kap a kérdező pontos képet az orvoslásra váró probléma lényegéről és így tud hatásos keveréket készíteni.
Most pedig lássuk néhány konkrét példán keresztül, hogyan könnyíthetjük meg társállataink életét a virágeszenciák energiáinak segítségével!

Alaphelyzet, hogy amikor kölyök kerül a családba, meg kell szokniuk egymást, állatnak és gazdinak. A dió eszencia önmagában adagolva segít a kölyöknek abban, hogy minél hamarabb beleszokjon új környezetébe viszonylag könnyen alkalmazkodjon az új családjához, helyéhez. A dió segít akkor is, ha több állatot akarunk összeszoktatni, például meglévő állat mellé hozunk újat. Annak érdekében, hogy kezdeti félelmeit legyőzze, adhatunk még bohócvirág eszenciát is.

A türelmetlenség gyógyíre a nebáncsvirág. Segítségünkre lehet akkor, ha például az állat nem tudja kivárni, amíg séta előtt rákerül a hám vagy a nyakörv, ugrál, rohangál, ideges.
Sajnos előfordulhat, hogy orvoshoz kell vinnünk az állatot, esetleg műtétre kerül a sor. A szállítás ideje alatt nyugodtan lehet a Rescue cseppeket adagolni, ezzel finoman ráhangoljuk a beteget az elkövetkező beavatkozásra. A lábadozás ideje alatt a vadrózsa, olajfa segítenek, gyorsítják a gyógyulási folyamatot.

bach2

Ha valamilyen vizsgára készítjük fel az állatot, adjunk neki vadgesztenyerügy eszenciát. Ez könnyíti a tanulási folyamatot és eredményesebb lesz a vizsga is.
Az életmentő cseppek alkalmazási területe nagyon sokrétű. A legfontosabbak:
- balesetek, sérülések (külső, belső), mindenféle testi-lelki megrázkódtatás, trauma,
- égési sérülések, rovarcsípések,
- allergia,
- akut gyulladások, fertőzések,
- gyomor- és bélgörcsök,
- szorongás, nyugtalanság, ijedtség, aggodalom, pánik,
- állatorvosi kezelés, műtétek, kiállítások, versenyek, vizsgák, utazások,
- gyenge életképességű újszülött kölykök.

Attól függően, hogy akut vagy krónikus bajról van szó, az alkalmazás ideje lehet pár nap, de több hét is. Ha állatunk már nem akarja elfogadni a cseppeket, visszautasítja, ne erőltessük, mert ez esetben már nincs szüksége rá.

Fontos tudni, hogy időnként nem árt, ha a gazdi is szedi a megfelelő cseppeket, mert igazán harmonikus kapcsolat sokszor csak a segítő-támogató energiák által alakul ki.

Végül egy személyes megjegyzés: áldott emlékű angol szetterünk, Buba, 9 éves korában méhrákos lett, átesett egy operáción, majd következett még három műtét. Az állatorvosunkkal úgy döntöttünk, hogy semmilyen drasztikus kezelést ne kapjon Buba, kizárólag biológiai daganatkezelést alkalmaztunk. Teljesen átalakítottuk az étrendjét, nagyon sok zöldséget, csírát, halat, fehér húst, gabonát és túrót, kölest evett, gyógyteákat, vitaminokat, Bach-cseppeket kapott. Az eredmény még 4 boldog év lett, ami alatt szinte teljes életet élt harmóniában, kiegyensúlyozottan és - betegsége ellenére - boldogan.

bachterapiakutya

Mostani kutyusunkat, Áfonyát az első tüzelése után ivartalaníttattuk. A lábadozás idején, főleg, amikor még a varratok a pocijában voltak, igencsak jó hasznát vettük a Nebáncsvirág eszenciának, hiszen Áfi nehezen viselte, hogy csak korlátozottan, óvatosan mozoghatott, nem ugrálhatott a kanapéra, és bizonyára fájdalmai is voltak.

Figyelem! Az eszenciák nem helyettesítik az orvosi beavatkozást, tehát indokolt esetben feltétlen forduljanak állatorvoshoz!

Fentiekből láthatják, hogy az eszenciák gyakorlatilag az élet minden területét átfogják - hála Bach doktornak, a rendszer atyjának és kidolgozójának – ennél fogva szinte minden esetben találunk megfelelő segítő virágenergiát.

A szerző fitoterapeuta.
Forrás: sokszinuvidek.hu 

2014. május 6.

Lelkiállapot és betegségek






Gyakran ismételt bölcsesség, hogy a betegségek jelentős része lelki eredetű. Ebben az összefüggésben a tudomány is megvizsgálta a betegségek kialakulását és lényegében igazolta azt, amit már népi bölcsességként mindenki tudott. A tudomány Descartes óta visszariad minden olyan kutatási területtől, amely az immateriális létre, pl. a lélek létére az agysejtek működésétől függetlenül, vonatkozik. Először megvizsgáljuk mennyiben igazolta a tudomány a betegségek lelki eredetét, a továbbiakban majd azt fogjuk vizsgálni, milyen objektív bizonyítékok léteznek a lélek mibenlétére vonatkozóan.
 
lepkefu_02

A gyógygomba kivonatok egy részéről klinikai kísérletekben is megállapították, hogy javítják a kedélyállapotot, enyhítik a depressziót, csökkentik a félelmi állapotokat, sőt, időskori megromlott elmeállapot esetén (pl. Alzheimer esetén) is képesek lehetnek segíteni. Elképzelhető, hogy a kivonatok egészségre gyakorolt hatásának egy része hangulatjavító hatásuknak köszönhető.

A depressziótól, ami súlyosan károsíthatja az egészséget a népesség 17-20%-a szenved. 50-60%-al növeli az elhalálozás valószínűségét. Hatása összehasonlítható a dohányzás ártalmaival. A depressziósok 16-19%-a öngyilkosság következtében hal meg, valamint 450% -al nagyobb a valószínűsége annak, hogy szívinfarktust kapnak egy 13 éves prospektív kísérlet alapján. A krónikus depresszív hangulat a rákrizikót is megnövelheti 88%-al, valamint a krónikus félelemérzés 300% -al megnövelheti a végzetes szívinfarktus rizikóját. A szívkoszorúér betegség rizikóját a depresszió 200%-al fokozza, valamint növeli a stroke valószínűségét is. A dohányzás jelentős mértékben fokozza a depresszió ártalmas hatását. A depressziós dohányosoknál 1800%- al nagyobb az előfordulása a dohányzásra jellemző ráktípusoknak, a nem a dohányzással összefüggő rákelőfordulások pedig 290%-al növekednek. A nem depressziós dohányosoknál ez az arány „csak" 420% ill. 0%.

Erős és depressziós dohányosoknál a természetes ölősejtek aktivitása csökkent, ami azért említésre méltó, mert ezek a sejtek fontos szerepet töltenek be a szervezet rákellenes védekező mechanizmusában. A természetes ölősejtek gátolják az áttétképződést. Emlő, ill. fej és nyakrák esetén a természetes ölősejtek aktivitása a diagnózis idején előrejelzi az áttétképződés kialakulását.


depreszió

A depresszió káros hatásaihoz hozzájárul, hogy gyakran együtt jár krónikus gyulladásos folyamatokkal (megnövekedett CRP), valamint jelenlétekor csökkenhet az érrendszert regeneráló őssejt (EPC) szám. Mindezek a tényezők rákkeltő, ill. a szív és érrendszert romboló hatással bírnak. Depressziósoknál a védőoltásokra is hiányos az immunválasz.

A kedélyállapot önmagában befolyásolja egészségünket. Depresszió nélkül is káros hatásai lehetnek a negatív érzelmi állapotnak. A pozitív érzelmi állapot pedig egészségesebbé teheti a szervezetet. A pozitív érzelmi állapot jellemzői pl. a boldogság, öröm, elégedettség, pozitív várakozás, jövőbe vetett hit. Általában a magas pozitív érzelmi állapot alacsonyabb halálozási arányokkal jár. Rosszabb érzelmi állapot növeli a stroke rizikóját 26% -al.  A pozitív élet orientáció megvédi az időseket az intézményes ellátás szükségességétől, növeli a védőoltások hatékonyságát, csökkenti a vérnyomást.  A negatív érzelmi állapotban szenvedők gyakrabban számolnak be megfázásos tünetekről. A negatív érzelmek, mint a félelem, bánat megnövelheti a vércukorszintet is. Japánban kimutatták, hogy a nevetés, a jókedv rövidtávon is csökkenti cukorbetegeknél az evés utáni vércukorszint kiugrást.

A krónikus stressz káros hatásait számos tanulmány vizsgálta. Megállapították, hogy a stressz újra aktiválja a herpesz vírusokat (pl. Eppstein-Barr vírus), növeli a felső légúti, ill. fertőző megbetegedések valószínűségét és lassítja az ezekből történő felépülési időt, megzavarja az immunrendszer működését, csökkenti a védőoltások hatékonyságát, az immunválasz valószínűségét, lassítja a sebgyógyulást, gyulladásos reakciókat indíthat el. A demens házastársukat ápoló nők és az ellenséges házastársi kapcsolatban élők sebgyógyulása lényegesen lassabb. Diákoknál a vizsga előtti stressz alatt a sebgyógyulás 40% -al lassabb, mint a nyári szünet alatt. A stressz jelentős rákbetegséget előidéző faktor lehet bizonyos élethelyzetekben. Azoknál a nőknél, akik jelentős stresszhelyzeteket éltek át - pl. válás, megözvegyülés - és nem volt intim érzelmi támogatásuk, az emlőrák valószínűsége 2 éven belül 900% -al nőtt.  A stressz krónikus gyulladásos betegségeket is előidézhet vagy súlyosbíthat, így pl. a reumás ízületi gyulladást, a lupust, a multiplex sclerosist.

A krónikus stressz a negatív érzelmi állapothoz hasonlóan (pl. félelem, ellenségesség, depresszió) növeli a szervezet cortizol szintjét, ami túl az immunproblémákon, szív és érrendszeri szövődményekhez is vezethet. A pozitív érzelmi állapot (pl. nyugalom, elégedettség) viszont alacsonyabb cortizol koncentrációt eredményez.

Mik azok a tényezők, amelyek leggyakrabban kiválthatják a depressziót, stresszt, ill. a negatív érzelmi állapotokat? Elsősorban a magány, a munkanélküliség, a válás, a házastárs, partner elvesztése, ill. a rossz házasság, családi problémák. Magányos embereknél magasabb a vérnyomás, ill. a reggeli és esti cortizol szint. A házasság önmagában nem garancia arra, hogy az ember ne legyen magányos. Az emocionális magány a házasság minőségétől függ, az intimitás hiányával függ össze. A magány akkor erősebb a házasságban, ha a házastársnak egészségügyi problémái vannak, ha a házastárs nem kap érzelmi támogatást társától, ha a partnerek ritkán beszélgetnek egymással, vagy gyakran nem értenek egyet, vagy ha szexuális problémákkal küzdenek.  A boldogtalan házasságban élők 25-ször nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósok, mint a boldog házasok vagy az elvált emberek. Általában az egyedül élő emberek boldogabbak, mint a boldogtalan házasságban élők. A magány leküzdése szempontjából a kapcsolatok minősége, intimitása számít. A társadalmi kapcsolatok sokrétűsége és nem az ismerősök mennyisége csökkenti a magányt pl. házasság, barátok, szomszédok, munkatársak, vallásos, ill. társadalmi csoportokhoz való tartozás.


magányospár

A depresszió leküzdése egészségünk szempontjából elsődleges fontosságú. Randomizált kontrollált kísérletben megállapították, hogy a testmozgás 16 hét után ugyanolyan hatékony a depresszió kezelésére, mint a modern antidepresszáns gyógyszerek.  A testmozgás a gyógyulási folyamatokat is képes felgyorsítani, sebgyógyulást elősegítő hatását kísérletben igazolták.  A gyakran alkalmazott antidepresszáns gyógyszereknek (SSRI) a szív és érrendszerre gyakorolt káros mellékhatásain kívül emocionális, életminőséget károsító melléhatásai is vannak. Ebből a szempontból jelentős a gyógygomba kivonatok és a testmozgás hangulatjavító és antidepresszáns hatása. Az antidepresszáns gyógyszerekkel kezelteknél az érzelmek intenzitása a legtöbb esetben csökken és előfordulhat, hogy az érzelmek teljesen megszűnnek.  A betegek gyakran úgy érzik, hogy érzelmeik valójában gondolatok, nem érzelmek. A pozitív érzelmek csökkennek, pl. a boldogság, az öröm, az izgatottság, a szenvedély, a szerelem, elragadtatás, odaadás. Gyakran találnak kevesebb örömet a társadalmi eseményekben, hobbikban, a szépségben, a természetben, a zenében. Néhány betegben a kezelés hatására csökken a vonzódás partnereik és családtagjaik iránt, kevesebb életörömet éreznek. Nem csak a pozitív, hanem a negatív érzések intenzitása is csökken. Pl. kisebb szomorúságot, haragot, agressziót, félelmet, szégyent éreznek.  Sok ember számára ez jelentősen rontott az életminőségen, hiszen sokan szükségesnek tartják a negatív érzések, mint a szomorúság, aggodalom kifejezését is. Gyógyszerezettek közül sokan nem tudnak sírni akkor, amikor az időszerű lenne, vagy nem tudnak megfelelően reagálni a rossz hírekre. Érzelmileg kiszakítottnak érzik magukat a környezetükből, nem résztvevőként, hanem megfigyelőként tapasztalják magukat. „Zombi" -ként vagy „robot"- ként írják le magukat, csökkent szimpátiát és empátiát éreznek. Érzelmileg eltávolodnak családtagjaiktól és barátaiktól, nem törődnek annyira önmagukkal és más emberekkel és cselekedeteik következményeivel. Sokan apatikusnak és motiválatlannak érzik magukat. Sokan kevésbé törődnek mások érzéseivel, ill. véleményével, néhányan kevesebb felelősségérzetet éreznek feladataik iránt. Van, aki a gyógyszeres kezelés alatt csak azért tesz kárt magában, hogy egyáltalán valamilyen érzést érezzen. Néhányan úgy érzik, hogy megváltozik vagy elveszik a személyiségük és üres burokként érzékelik magukat. Néhány esetben a személyiségváltozást a gyógyszeres kezelés abbahagyása után is érzékelik. Az említett emocionális mellékhatások az antidepresszáns gyógyszerek többségénél tapasztalhatóak, nem csak a SSRI -ok nál.

boldog

Mivel az antidepresszáns gyógyszerek a pozitív érzelmi állapotot is mérsékelik, a depresszió egészségkárosító hatását nem csökkenthetik megfelelő mértékben, hiszen a tudományos felmérések alapján bizonyos esetekben a pozitív érzelmi állapot erősebben fejti ki jótékony hatását, mint ahogy a depresszió az ártalmas hatását. A pozitív érzelmi állapot jobban csökkenteti a szélütés előfordulását, mint ahogy azt a depresszió növeli.  A pozitív várakozások, az optimizmus hosszú távon 30% -al csökkentheti a szív és érrendszer betegségeiből eredő halálozási arányokat, 46%-al a rákhalálozás rizikóját és 14% -al a halálozási arányokat általában.  A depresszió ellenes gyógyszerek egyik mellékhatása - az elhízás és cukorbetegség előidézésén túl -  a pozitív érzelmi állapot különböző formáinak a mérséklése. Mivel éppen ez az egyik legerősebb „lelki" betegség megelőző erő, érdemes először előnyben részesíteni a depresszió érzelmi mellékhatás mentes csökkentését testmozgásnöveléssel és gyógygomba kivonatokkal, nem utolsó sorban azért, mert mindkét módszer alkalmazása megelőzheti vagy késleltetheti az időskori agybetegségeket, szellemi leépülést, Alzheimer betegséget is.

A cikk szerzője az első magyar Németországban elismert és alkalmazott neurotropikus agyterápia kifejlesztője, Varga Gábor.
Forrás: max-immun.hu










2014. május 1.

Egy régi csodaszer - az uborka 15 jótékony hatása







Az uborka sokak kedvence, nélkülözhetetlen hozzávalója a szendvicseinknek vagy a salátáknak. De azon kívül, hogy nagyon jó az illata és az íze is számos más hasznos tulajdonsággal is rendelkezik ez a zöldség.


Az uborka a negyedik leggyakoribb termesztett zöldség a világon, és az is ismert, hogy az emberi szervezet számára az egyik legjótékonyabb élelmiszer, ezért “szuperételnek” is nevezik.  Az uborkát gyakran permetezik, így fontos, hogy bio uborkát vegyünk, vagy ha van rá lehetőségünk, termesszük meg magunk.
Az uborka is azok közé a zöldségek közé tartozik, amelynek nem csak egészségügyi szempontból vannak előnyös tulajdonságai, hanem a kozmetika is szívesen alkalmazza, illetve számos házi szépségápolási praktikánk egyik összetevője.

Íme az uborka jótékony hatásai:

  • ”Gyors falatkák” – Az uborka B-vitaminok jó forrása. Felejtsük el az üdítőt vagy a kávét, együnk egy szelet uborkát inkább!
  • Zsíros, pattanásos bőrre pakolásként.A lereszelt uborkát 1 ek. joghurttal összekeverünk, és pakolásként alkalmazzuk heti 2x 15-20 percig. Pórusösszehúzó, fertőtlenítő, feszesítő, gyulladáscsökkentő és hidratáló hatása mellet normalizálja a faggyútermelődést és lehámlasztja az elhalt hámsejteket.
  • Csípésre,dörzsöljük be az érintett területet, azonnal csökkenti a duzzanatot, a fájdalmat és a viszketést.
  • Napégett, irritált bőrre.Ugyanígy járjunk el, mint a zsíros bőr esetén, de a joghurtot tejföllel helyettesítsük. Rendkívül gyorsan hűsíti, megnyugtatja és hidratálja a sérült bőrt.
  • Hidratálja a testet és visszapótolja a napi vitaminszükségletet. Az uborka 95 százaléka víz, miközben a szervezetet hidratált állapotban tartja, segíti a test méregtelenítő folyamatait. Az uborkában a legtöbb vitamin megtalálható, amire a szervezetnek szüksége van egy nap. Ne felejtsük el azt sem, hogy csak magában a sötétzöld héjban annyi C-vitamin van, ami a szervezet napi C-vitamin szükségletének 10 százalékát tartalmazza.
  • Uborkás hajpakolás a gyors hajnövekedésért. Nem csak az arc, hanem a fejbőr is igényt tart vitaminos pakolásokra. Uborkaléből ilyet is készíthetsz! Két evőkanállal keverj össze vele két tojássárgáját, 1 kávéskanál mézet, 1 evőkanál ricinusolajat, majd ezzel a masszával alaposan kend be a fejbőrödet. Minimum fél óráig, maximum 1 óráig hagyd fent a pakolást, majd moss hajat csalánsamponnal Kitűnő hajnövekedést elősegítő és hajhagymát tápláló pakolás.
  • Uborkás arcpakolás. Keverj össze két evőkanál uborkalét két evőkanál tejszínnel, vagy ha nincs otthon, akkor tejjel. Márts vattalapokat ebbe a keverékbe, s helyezd őket az előzőleg megtisztított arc- és nyakbőrödre. Amíg magadon tartod a pakolást, relaxálj egy kicsit, lesz rá 15-20 perced. Ezután mosd le langyos vízzel, s használd a megszokott arckrémedet. Felhasználhatod az uborka lágyabb belsejét az arcod, a nyakad és a dekoltázsod masszírozására is, ekkor egyszerűen csak végezz velük körkörös mozdulatokat.
  • Rákellenes – A kígyóuborkáról megintcsak ismert, hogy lariciresinol, pinoresinol és secoisolariciresinol tartalma rákölő. Erről a három lignánról kutatások kapcsán kiderült, hogy csökkenti számos ráktípus, beleértve a mellrák, petefészekrák, méhrák és a prosztata rák előfordulását.
  • Otthoni tisztítás – Kiváló a fürdőszobai tükör tisztításához. A zuhanyzást, fürdést megelőzően, dörzsölje be egy uborkaszelettel a tükröt, és meg fog szűnni a tükör ködösödése. Ha nyikorog az ajtó, akkor az azt tartó zsanérokat át kell kenni egy szelet uborkával. Az uborkában lévő hatóanyagok segítik a zsanérok mozgását.
  • Javítja a szájhigiéniát, gyógyítja az ínyt. A sérült, gyulladt ínyen segít az uborka leve. A rossz leheletért felelős baktériumokat pedig kiirtja, ha egy szeletet kb. fél percig a szájpadlásodhoz tartasz a nyelveddel.
  • Másnaposság ellen- A reggeli másnaposság, vagy fejfájás ellen néhány szelet uborkát kell lefekvés előtt elfogyasztani. Az uborka elég cukrot-, B-vitamint és elektrolitokat tartalmaz ahhoz, hogy számos alapvető tápanyaggal töltse fel szervezetünket, csökkentve a másnaposság érzetét és a fejfájás intenzitását.
  • Segíti az emésztést és a fogyást. Alacsony a kalóriatartalma, levesekhez és salátákhoz pedig kiváló. Egy natúr joghurttal is fincsi, válassz alacsony zsírtartalmút, ha éppen azon vagy, hogy leadj pár kilót. A kígyóuborka napi fogyasztásával a krónikus székrekedés is megszűnik.
  • Méregtelenít, mivel az uborka gyakorlatilag csak vitaminokban és ásványokban gazdag folyadékból áll, megtisztítja a szervezetet a nem kívánatos anyagoktól, rendszeres evése pedig a vesekövet is feloldja.Az uborkakarika, mint ismeretes, szuper hatással van a karikás szemekre. A víz gyorsan beszívódik a bőrbe a zöldségből, ami feszesíti, kisimítja a bőrt. Ezen kívül gyulladáscsökkentő is.
  • Meggyógyítja a cukorbetegséget, csökkenti a koleszterin-szintet és a vérnyomást. Az uborka leve egy olyan hormont tartalmaz, amely a hasnyálmirigy sejtjeit inzulin előállítására serkenti. Ez pedig, kutatások alapján előnyös lehet diabéteszes betegek számára. A kutatók azt találták, hogy az uborka szteroljai csökkentik a koleszterinszintet. Az uborka rengeteg káliumot, magnéziumot és rostot tartalmaz. Ezek az ásványi anyagok együttesen és hatékonyan szabályozzák a vérnyomást. Ettől lesz az uborka jó mind az alacsony és a magas vérnyomás kezelésére.
  • Segít köszvényben és ízületi fájdalomban szenvedőkön. Az uborka a szilícium-dioxid kiváló forrása, amely arról ismert, hogy erősíti a kötőszövetet. Az uborkában lévő B1-, B6-, C & D vitaminok, a folsav, kalcium, magnézium és kálium,  sárgarépalével keverve enyhíti a köszvényes és ízületi fájdalmakat: a szövetekben lévő húgysav szint csökkentésével.

Forrás: tudasfaja.com











2014. április 28.

Ne irtsuk ki! Leghasznosabb gyomnövény az útifű






Sokszor megyünk úgy el növények mellett, hogy ó az csak egy gaz, és nem csak, hogy rálépünk, kitapossuk, hanem gyökerestől megpróbáljuk irtani is. Járjunk nyitott szemmel, és csak azokat irtsuk ki, amelyeknek tényleg semmilyen haszna nincsen, sem emberre, sem pedig az állatokra nézve.



A lándzsás útifű az egyik legsokoldalúbb gyom- és gyógynövényünk. Ahelyett, hogy kiirtanánk, inkább gyűjtsük. Leginkább sziklás, köves területeken találkozhatunk vele, de gyakran szegélyezi utak, partok és járdák szegletét.

Sokszor a pitypang társaságában is találkozhatunk vele. Aki sokat túrázik, kirándul, nem árt, ha tudja, hogy az útifű kiválóan csillapítja a szúnyog-, méh vagy bármilyen más fajta csípés okozta kellemetlen fájdalmat, viszketést, gyulladást. Ha másképp nincs rá lehetőségünk, hogy péppé zúzzuk, rágjuk jól össze, majd a keletkezett masszát dörzsöljük rá az érintett területre. Semlegesíti a méreganyagot, nyugtatja, majd elmulasztja a csípést.

Belsőleg, teaként vagy kapszulaként, de akár szószként is alkalmazhatjuk szinte az összes emésztőszervi megbetegedésre, gyengeségre. Ha valaki hosszabb ideig antibiotikumot szedett, vagy gyulladt, legyengült a gyomra, annak segíthet az útifű. A magok, beáztatva, majd étkezés előtt fogyasztva elősegítik a méregtelenítést, fogyást.

Ízületi gyulladásra, bőrpanaszokra és menstruációs fájdalmak esetén is ajánlott fogyasztani.

Forrás: diabetika.info









2014. január 7.

A kókuszolajról


A kókuszolaj vagy másik nevén a kókuszzsír a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyert zsíradék. Az egész trópusi világ számára már évezredek óta ez az elsődleges zsírforrás: emberek milliói használják és tapasztalták már meg jótékony hatásait. A kókuszolajat a trópusi országok lakosai különböző célokra használják fel: nemcsak fogyasztásra alkalmas, hanem gyógyszerként, gyógyhatású készítményként is kiváló, sőt az ipar számára is nélkülözhetetlen. 
A kókuszolaj rendkívül hőstabil, így kiválóan alkalmas arra, hogy felhasználjuk ezt az anyagot sütésre és főzésre, mivel magas hőmérsékleten sem bomlik szét a szerkezete. E stabilitás következtében lassan oxidálódik, így ellenáll az avasodási folyamatoknak, ezért akár két évig is eltárolhatjuk anélkül, hogy veszítene frissességéből. 

Nap, mint nap használunk különböző olajokat a konyhában. Sajnos ezek legtöbbje igen káros a szervezetünkre, nemcsak azért, mert testtömegünk növekedését idézi elő, hanem mert növeli a koleszterin szintet, a transz-zsírok miatt gyengíti az immunrendszerünket és a szabad-gyökök miatt ráncosabbá teszi a bőrt, fénytelenné a hajat. Vannak azonban egészségesebb olajok is, ilyen például az olívaolaj, melynek ma nagy divatja van, azonban még ez sem a legegészségesebb fajta, hiszen ugyan sokkal kevésbé károsítja a szerveinket és a bőrünket, mint a többi étkezési olaj, de ez a típus is képes szabad-gyököket képezni a szervezetünkben. Azonban a kókuszolaj kivételt képez: ez a világ legegészségesebb főzőolaja. 



A kókuszolaj fogyasztó hatása

Olajjal fogyni? Valóban lehetséges volna? Persze! Azonban nem mindegy, hogy milyen olajat használsz: a kókuszolaj az, ami segít eltüntetni a nem kívánt zsírpárnákat. Hogyan történik mindez?
A kókuszzsír 92%-ban telített zsírsavakat tartalmaz, azonban ezeknek a szerkezetük nagyban különbözik a többi zsírsavtól. Az étkezési olajok hosszú szénláncú zsírsavakból állnak, melyek emésztése nagyon megterhelő a szervezetünk számára, ezzel szemben a kókuszban található zsírsavak szénláncai közepes hosszúságúak. Mit jelent mindez? Ezek a zsírsavak képesek a vékonybélből közvetlenül felszívódni, így nem vesznek részt a zsíranyagcserében. Nem zsírpárnává alakul, hanem az izmokban energia keletkezik belőlük. Ilyen szempontból nagyon hasonlítanak a szénhidrátokhoz, hiszen azonnali energiaforrásként szolgálnak, de a szénhidrátokkal ellentétben nem okoznak kiugróan magas vércukor-emelkedést. (Az Angol Nemzeti Rögbicsapat hivatalos fogyasztószere szintén a kókuszolaj!)
Azt is fontos kiemelni, hogy egy gramm kókuszzsír sokkal kevesebb kalóriát tartalmaz grammonként, mint az összes többi étkezési olaj. Általában 9 kcal/grammal kell számolnunk, azonban a kókuszolajnál ez a szám mindössze 0,9 kcal/gramm.
A közepes szénláncú zsírsavak nemcsak a fentebb tárgyalt módon segítik elő a fogyást, hanem azzal is hozzájárulnak a súlycsökkenéshez, hogy fokozzák a pajzsmirigy működését, így gyorsítják az anyagcserét. Ennek köszönhetően a szervezetünk gyorsabban felhasználja az energiát, aminek következtében zsírpárnáink mérete jelentős csökkenésnek indul. (Ahhoz, hogy anyagcserénk ily módon felgyorsuljon mindössze napi 1-2 kanál kókuszolaj fogyasztása is elegendő.)

Láthatjuk tehát, hogy mennyire megéri kókuszzsírral főzni vagy sütni. Itt az idő, hogy váltsunk: dobjuk ki a régóta használt olajunkat és helyére vegyük meg ezt a csodaszert. Ha finomított olajat veszünk, akkor ételünk színe és íze sem változik meg, mindössze ez az olaj jobban kihozza az ízeket, finomabbá teszi ételeinket. Ugyanúgy lehet használni, mint bármelyik más olajat, nincsen semmilyen minőségi vagy mennyiségi megkötés.

 Mi is az a kókuszolaj?

A kókuszolaj (használjuk még a kókuszvaj, kókuszzsír kifejezést is) egy olyan növényi olaj, mely a kókuszpálma magjának szárított beléből (ez a kopra) készül. Az olajat többféleképpen lehet elkészíteni, így több típusát különítjük el e terméknek – vegyük most ezeket sorra:

Szűz kókuszolaj  
Szűznek nevezzük a kókuszolajnak azt a típusát, mely nem esett át az úgynevezett RDB folyamaton (ez jelenti a finomítást, színtelenítést, szagtalanítás) és nem is hidrogenizálták, viszont hőkezelésen esett át. Ezt a típust mechanikus úton, préseléssel állítják elő. Illata nagyon kellemes és a kókusz aromáját is lehet érezni rajta, hiszen laurinsav-tartalma igen magas (43,2%) Az olajat 55 Celsius fokon nyerik ki a friss kókuszhúsból, hiszen ezen a hőmérsékleten a leggazdaságosabb és leghatékonyabb az előállítása, mivel a kókuszzsír olvadáspontja igen alacsony, mindössze 24,5 Celsius fok.
Hidegen sajtolt kókuszolaj
Sokszor a szűz olajat és a hidegen sajtolt olajat szinonimaként használják, de ez nem helyes, hiszen egy lényeges különbség van a két típus között: míg a szűz kókuszolajat hőkezeléssel állítják elő, addig a hidegen sajtolt változat hőkezelésen sem ment keresztül. Ezáltal ez a fajta lesz a kókuszolaj legtisztább formája, hiszen egyedül ez tartalmazza a kókuszdió összes pozitív tulajdonságát és még a szerkezete sem módosult. A hidegen sajtolt olaj áttetsző és íze, illata szintén emlékeztet a kókuszéra.
Finomított kókuszolaj
A finomított kókuszolaj előállítási folyamata a leghosszabb, hiszen a koprából készült, hidegen sajtolt kókuszolajat először magas hőmérsékleten kezelik, majd több fázison végig megy, mire az áruházak polcaira kerül: finomítják, színtelenítik és szagtalanítják. Így elveszti erős aromáját, ennek következtében pedig már kiválóan alkalmas sütéshez és főzéshez, hiszen így nem kap az ételünk semmilyen plusz ízt illetve szagot. Azonban a finomítás során a kókuszolaj nemcsak ízét és színét veszti el, de értékes vitaminokat és aminosavakat is elvonnak belőle.


Kókuszolaj a szépségápolásban

Gondolkoztál már azon, hogy a trópusokon élő embereknek miért olyan szép és fényes a hajuk, vagy miért olyan puha és feszes a bőrük? Nagyon egyszerű rá a válasz: rengeteg kókuszdiót esznek: ők teljes mértékben kihasználják a növény gyógyító és szépítő erejét. Az indonéz nők kókusztejjel mossák a hajukat, a polinéz hölgyek pedig hajukra és bőrükre kenik e növényből kisajtolt olajat. Ők már tudják, hogy szépségük megőrzésében a kókuszolaj segít nekik a leginkább. Ma már mi is rengeteg kókuszolaj tartalmú testápolót, arclemosót, tusfürdőt stb. találunk a drogériák polcain. Mi lehet ennek az oka? Hogyan segít szépülésünkben a kókuszdióból nyert olaj?

Puhítja a bőrt
A kókuszolaj talán a leghatásosabb testápoló, hiszen mivel rengeteg antioxidánst tartalmaz, így regenerálja a bőr sejtjeit, puhává teszi a bőrfelszínt. A telített zsírok pedig belülről hidratálják a száraz bőrt és nem engedik, hogy az kiszáradjon. Az olajat szintén eredményesen használhatjuk, ha sarkaink vagy ajkaink megrepedeznek.
Eltünteti a bőrhibákat
A közepes hosszúságú szénláncoknak köszönhető a kókuszolaj baktérium- és gombaölő hatása. Azt történik, hogy ezek a szírsavak szétmarják a kórokozók sejtfalát, így utat nyitnak az antioxidánsok számára. Tehát úgy működik, mint egy arctisztító tonik, mely belülről és kívülről is megtisztítja a bőrt.
Lassítja az öregedést
A ráncok legfőbb okai a szabadgyökök. Ezek folyamatosan termelődnek a szervezetünkben, azonban a kókuszzsírral csökkenthető és szabályozható a mennyiségük. Ennek az oka szintén nem más, mint a kókuszolaj magas antioxidáns tartalma. A kókuszolaj telített zsírjai ellenállnak a szabadgyök-képződésnek, így nyugodtan kenhetjük a bőrünkre is.
Fényesebbé varázsolja a hajat
A napsugárzás, a hajszárító, a légkondi és a szmogos levegő is nagyban szárítja a hajat és a fejbőrt is. Ettől a hajunk szálkássá, töredezetté és fénytelenné válik. Azonban a kókuszolajjal megfordítható a folyamat, hiszen ahogyan a bőrünket, úgy a hajunkat is nagyszerűen táplálja ez a szer.

Na de mire is lehet használni ? Mit tud?

Gyulladáscsökkentő
Baktériumölő
Gombaölő
Vírusölő
Testápolás
 
1. Hidratáló: melegítse meg a keze között, és egyszerűen használja mint testápolót. Ha van otthon olívaolaja, akkor azzal is összekeverhetí.
2.Szemránckrém: kenje a szeme alá, eltünteti a táskákat, és rendszeres használattal a szem körüli ráncok is csökkennek
3. Aftershave: borotválkozás után használva, nyugtatja a bőrt, és nem tömíti el a pórusokat
4. Dezodor: önmagában vagy szódabikarbónával és kukoricakeményítővel kombinálva, remekül eltünteti a szagokat.
5. Hajkondicionáló: felolvasztva és a hajvégekbe masszírozva remekül ápolja a hajat, de akár a teljes hajra is tehető. Ebben az esetben egész éjszakára a hajon maradhat, de egy sapka, vagy egy törölköző a párnára nem árt, hogy ne zsírozza össze az ágyneműt. Főleg a sprőd, göndör, kezelhetetlen hajra van jó hatással.
6. Fogkrém: egy kevés olaj és hozzá egy kis szódabikarbóna jó megoldás a fogkrém helyett.
7. Sminklemosó: olajossága révén remekül eltávolítja a sminket, és még dörzsölni sem kell.
8. Ajakápoló: 4-es fényvédőfaktorral rendelkezik, emellett hidratálja az ajkakat, akárcsak a sheavaj.
9. Síkosító: tökéletes síkosító, de arra érdemes figyelni, hogy a latexszel nem kompatibilis.
10. Popsikrém: használja ugyanúgy mint a megszokott krémet.
11. Koszmó ellen: olaj helyett is lehet a kókuszzsírt használni, dörzsölje be a koszmós területet, és hagyja rajta. Másnap óvatosan távolítsa el a koszmót.
12. Testradír: kókuszolaj és a cukor segítségével távolíthatja el az elhalt hámsejteket. Ha szereti az illatokat, tehet bele néhány csepp illóolajat is.
13. Horzsolás és vágás: mély sebekre persze nem ajánljuk, de apróbb hámsérülésekre nagyon jó a kókuszolaj. Csak kenje a megtisztított területre.
14. Rovarcsípés után szintén segít az olaj.
15. Ekcémások vagy psoriasissal küzdők számára is jó választás a kókusz, akárcsak a a sheavaj.


Egyéb felhasználás
 
1. Szúnyogriasztó: A kókuszolaj borsmenta olajjal összekeverve távol tartja a szúnyogokat.
2. Ragacseltávolítás: keverjen össze egyenlő arányban szódabikarbónát és olajat. Hagyja egy darabig a ragadós felületen, majd dörzsölje le egy egy kiszolgált fogkefével, vagy a szivacs dörzsis oldalával
3. Bútorápoló: a polírozott bútorok ápolására is használható az olaj. Keverjen össze egy kevés citromlét és olajat, és kenje át vele a bútort. A keveréket először egy kis területen próbálja ki, hogy biztosan ne sérüljön a bútor.
4.Bronz tisztítása: egy kevés olajat pamutrongyra téve törölje át bronztárgyát. Elmélyíti a fém színét, és tisztítja azt.
5. Bőrtisztítás: a bőrcipőket, csizmákat de a táskákat is ápolja, puhítja a bőrt. Ugyanakkor érdemes figyelni rá, hogy sötétebbé teszi a színt, így világos cipőkre nem ajánlott.

Forrás: 
http://divany.hu/eletmod/2013/01/15/kokuszolaj/ 
http://www.kokuszolaj.info/ 
http://kokuszolaj.net/