REINKARNÁCIÓS UTAZTATÁSAIM NAPLÓJA
Az egyik legizgalmasabb utaztatásom egyenesen Mónika "tollából"...
G. Mónika reinkarnációs utazáson vett részt nálam és azt kell mondanom, igencsak "ügyes" utazó volt, nagyon mély tudatállapotba került.
Tapasztalásait, utazásának történetét ő maga írta le, de nem is akárhogy!! :) Mint egy igazi írónő! Nagyon köszönöm! :)
Az utazásunk előtti beszélgetés és angyalkártyázás során is többször javasolták az angyalai, hogy ÍRJON!
Gratulálok az összefoglalójához és továbbra is biztatnám, hogy éljen ezzel a tehetségével! :)
Köszönöm neki ezt a kalandos utazást, számomra is az egyik legsokkolóbb utaztatás volt, persze pozitív értelemben! :)
A Felsőbb Énjétől és Angyalaitól rengeteg "univerzális" információt megtudtunk: pl. többek között a dimenziókkal, Felsőbb és alsóbb! énjeink rétegződésével, az újgenerációs lelkekkel, gyermekekkel és állatkénti testet öltésekkel kapcsolatban is.
Összefoglalójában ezek a részek nem szerepelnek hosszasan, igyekszem majd egy későbbi írásomban közzétenni. :)
Íme Mónika élménybeszámolója:
"Sosem álltam szkeptikusan a spiritualitáshoz, bár voltak időszakok az életemben, amikor inkább a tények és adatok, az objektív elemzések szerint hoztam döntéseket, nem pedig a megérzéseimre hallgatva. Aztán történt egy esemény az életemben, konkrétan nem is az enyémben, hanem a férjemében, ami nem hogy kinyitott volna egy ajtót, hanem páros lábbal berúgta. Mindig is éreztem, hogy van valami kapcsolatom egy olyan világgal/energiamezővel, vagy inkább nevezzük másik oldalnak, ami nem mindenkinek van. Főleg érzések, benyomások, megérzések mentén, bár amikor történtek a családban halálesetek, akkor mindig felerősödött – ez így visszatekintve nyert csak értelmet.
Idén júliusban meghalt a férjem nagymamája, pont azon a napon, amikor egy ázott, rettegő kutyát szedtem fel a szakadó esőben, és vittem haza. A férjem így kapott egy segítségre szoruló lelket a másik helyett, akit épp elveszített. Onnantól több éjszakán át felkeltem, és mintha mély vízben lennék, úgy éreztem magam. Nem fuldoklás, nem pánik, csak a békés, kicsit homályos lebegés. A férjem irányába elnézve láttam, hogy körülötte hullámzik a tér. Megtörölgettem a szemem, hátha még benne van az álom és csak rosszul látok, egyébként is sötét van, de csak ott volt körülötte az a hullámzás. Ez így ment sok éjszakán keresztül. Akkor jött a gondolat, vagyis inkább hívás, hogy pillantsunk bele az előző életekbe, mert lehet ott valami, amit most tudnom kell.
A körülöttem lévő lelkeket általában érzékelem, ha éppen meglátogat valaki – legújabban egy kislány lelke vár a bejáratnál, és szeretne jönni. Én pedig szerettem volna tudni, hogy ki ő és miért most.
Szilvit egészen érdekes módon találtam meg, ugyanis elsőre nem hozzá akartam bejelentkezni, akihez viszont szerettem volna, az nem vette fel, nem hívott vissza, nem írt vissza. Aztán jött Szilvi. A leírásából tudtam, hogy hozzá kell mennem, hiszen ugyanolyan ‘pályaelhagyó’, mint én. Egy hétköznapi állásból lépett ki egy nem hétköznapi felé, amiért őszintén tisztelem és hihetetlen bátorságról tesz tanúbizonyságot. Tudtam, hogy ő megérti, hogy miért vagyok ott, hogy én még nem szakadtam le teljesen a világról, amit láttatni akarnak velünk, amiben esetemben még van helye félelemnek a bizonytalanságtól, fenntartásoknak, megkérdőjelezésnek, stb. A Szilvivel való utazás után ezek eltűntek és bizonyosságot szereztem arról, hogy az élet több, mint amit fizikálisan látunk. Adalék az isteni híváshoz, hogy hetekkel előtte már pávákat rajzolgattam, majd utána láttam meg, hogy helyileg a Páva utcába megyek, hogy megváltozzon az életem
Normál esetben halál ideges lettem volna, mert ismeretlen helyre megyek, ismeretlen embernek adom át a kontrollt az agyam felett, de annyira húzott valami és annyira vártam, hogy átnézhessek a másik oldalra, hogy egyszerűen csak izgatott voltam. Amikor Szilvivel találkoztam olyan volt, mintha ezer éve ismerném. Ő nem úgy nézett rám, mint az emberek többsége, amikor a spirituális tapasztalásokról beszélek, mint egy hülye, akire azonnal rá kell adni a muszájkabátot, hanem értette és megértette – ettől egy amolyan hazaérkezés érzésem volt, ami ritkán van, esetleg csak a hullámzós álmaimban.
Az utazástól, főleg az ellazulós résztől kicsit tartottam, hogy hogy fog menni. Nehezen meditálok, leginkább csak a víz alatt tudok annyira kikapcsolni agyilag, hogy el tudjak csendesedni. Szilvi ügyesen vezetett lefelé a mélyére, én közben meg hülye módon képeket vártam megjelenni, de helyette csak érzések voltak, amikre eleinte nem akartam hallgatni, mert azt hittem csak az agyam szórakozik velem, de valami erő Szilvi irányából konkrétan fejbe vágott, hogy ‘higgy annak, amit érzel!’
Ekkor zuhantam bele a jelenlegi életem előtti életembe.
Tom
Csak az eget láttam és nem tudtam eldönteni, hogy repülök, vagy mi van. A távolban egy férfit láttam egy sziklaormon, lejjebb fenyőfák voltak. Amerikára tippeltem, lehetett Kanada is. 100-200 évvel ezelőtt, bár a környezetből nem tudtam volna megállapítani, inkább a fickó ruházatából gondoltam. Kockás, kifakult ing, barna nadrág, szakáll, végtelenül szomorú szemek.
Nem értettem, hogy ő most hogy jön a képbe, próbáltam közelebb menni, de egészen közel nem tudtam.
Akkor láttam, hogy épp repülök. Madár vagyok? Az hogy lehet?
Kicsit visszább mentünk az időben, hogy mi is történik itt pontosan, majd egyszercsak behuppantam egy erdei házikóba, ahol ott a szakállas fickó, aki az apám. Én Tom vagyok, 5-6 éves, szőke, kék szemű kisfiú.
Anyám nincs – elment, de nem is hagyott bennem mély nyomokat, nem hiányzott. Nagyon szerettem apámat, mindenhova vele akartam menni, de ő kijelentette, hogy vadászni nem mehetek vele, mert veszélyes, ezért rendszerint olyankor otthon maradtam. Egyszer viszont nagyon akartam vele menni, ezért mikor elindult, én utána surrantam. Az erdőben hamar elvesztettem a nyomát, és lezuhantam egy szakadékba.
Láttam kívülről Tomot, ahogy össze van törve az arca és élettelenül fekszik a sziklákon. A lelkem megpróbált visszatérni bele, nyugtalan volt, apámra gondoltam.
Kérdezte Szilvi, hogy látok-e fényt, de nem láttam sehol. Láttam apámat, ahogy az ösvényen nem messze a testemtől hazafelé tart, és talál egy sastojást, amit el is tett – nekem akarta adni. Próbáltam jelezni neki, hogy keressen meg, de nem látott.
Hazáig követtem, ahol láttam őt, ahogy engem keres, kiabál utánam, de sehol nem talált. Láttam, ahogy kétségbe esik, ahogy üvöltve sír az asztalnál, hiszen ott álltam mögötte, de mintha egy üvegfal lett volna közöttünk.
Földhöz akarta vágni a tojást, de végül nem tette – a következő érzés/kép az, hogy a tenyerében vagyok, ahogy kikelek a tojásból.
Szilvi kérdezte, hogy az apám jelen van-e ebben az életemben, én pedig a nagybátyámat tudtam megnevezni, aki sajnos már évekkel ezelőtt meghalt. A szakálla és a szomorkás szemeit már-már elfelejtettem az idők során, de olyan tisztán volt ott előttem az emléke, hogy szinte meg tudtam volna érinteni.
Apám elengedett idővel, de én visszajártam hozzá néha. Láttam őt megöregedni, de madárként a tudatosság csak egy szűk rés volt egy óriási ajtón.
Ezen életbeli második halálom körülményei nem olyan világosak, mint Tomé voltak, egyszercsak már nem voltam.
Sötét középkor
Hirtelen zökkentem át az azelőtti életbe, szinte nem is volt átmenet. Próbáltunk a köztes időben kicsit nézelődni, de inkább csak homály volt. Kerestünk ott más lelkeket, de csak ködben bolyongó alakokat láttam, majd jöttek az érzésemlékek.
Szürke, párás, esős idő, a sárban térdelek, kéregetek. Szegény vagyok, öreg vagyok, megvetés övez.
Kicsit korábbra tekerve kiderül, hogy 40-es éveimben járok, javasasszony vagyok. Sokféle bajt gyógyítok, de a ‘specialitásom’ a magzatok elhajtása szolgálólányoknál főleg.
A házamnak jellegzetes szaga van a száradó gyógynövényektől és illóolajoktól. A ‘rendelőm’ egy elfüggönyözött szobában van, ahol egy asszony épp vajúdik, de a gyerek elakadt. Arra gondoltam, hogy két magzatát már elhajtottam, és mondtam neki, hogy ne tartsa meg ezt, nem lesz jó vége, de nem hallgatott rám, ki akarta hordani, meg akarta szülni. A földesurától van, azt gondolta, hogy ezzel a gyerekkel kivívhat magának valami járandóságot, biztosíthatja a jövőjét.
Tennem kellett valamit, mert tudtam, hogy így mindketten meg fognak halni, így egy fogóval széttörtem a csecsemő koponyáját és kirángattam. Ott volt a kezemben a véres, összetört fejű gyerek, az anyja ordítozott velem, elhordott mindennek. Ő túlélte, a gyermeke nem. Akkor arra gondoltam, hogy talán hagyni kellett volna mindkettőt, vagy úgy kellett volna megoldani, hogy inkább a gyerek élje túl – császármetszés, mint olyan, még nem volt ismert gyakorlat. Az asszony beköpött a földesúrnál, hogy passzióból csecsemőket ölök, ő pedig azt mondta, hogy vagy eltakarodom családostul – ekkor láttam, hogy van három gyerekem és egy férjem – vagy megölet mindannyiunkat, így hát elmentünk.
A férjem nem tudott együtt élni a szégyennel, így elzavart otthonról, azt mondta, sose térjek vissza. El sem tudtam köszönni a gyerekeimtől. Onnantól leginkább az utcán éltem kéregetésből, így öregedtem meg. A halálomig nem mentünk el, de értelmetlen is lett volna.
Kérdezte Szilvi, hogy azt az asszonyt felismerem-e a jelenlegi életemben – felismertem, az anyósom az, hasonló áldott lélek. És a mostani két gyerekem, az az akkori két gyerekem. Kérdezte, hogy hol van a harmadik? Mondtam neki, hogy a harmadik gyerek – egy kislány – jönni szeretne.
A harmadik
Kérdezte Szilvi, hogy mikor jelent meg? Mondtam, hogy körülbelül egy éve itt van velem. Most is itt ül a jobb oldalamon, néha énekelget. Belementünk kicsit jobban, hogy ő ki volt előzőleg, hogyan került ide, stb.
Egy északi ország jelent meg előttem és egy idős nő, akinek kedves, mosolygós szeme volt és tavaly halt meg. Az érdekesség ebben, hogy tavaly január környékén egy erős hívás jelentkezett a semmiből, hogy elmenjek Norvégiába, Alesundba. Sosem hallottam azelőtt erről a helyről, csak nézegettem az északi országokat, mert menni akartam. Elmentem Alesundba, csodálatos volt. Úgy mentem oda, hogy ott valamit találni fogok.
Szilvi szerint lehet, hogy elsétáltunk egymás mellett az utcán. Lehet. Lehet, hogy a lélek így választott ki engem.
Odaát
Meghívtuk az angyalomat. A legszebb kékség jelent meg előttem, a tengerek türkize, az esteledő égbolt és a füst keveréke volt. Sem férfi, sem nő – egy gomolygó tömeg, aki előlépett végre a háttérből, noha tudtam, hogy mindig is ott volt. Az első benyomásom az volt róla, hogy marha jó humora van, és bár nem volt kivehető az arca, néha arcokat vágott. Nem volt lepel, sem Krisztusi szakáll, sem cizellált körmondatok, egyszerűen fogta az irányítást, hátratolta az egót és beült a székébe. Szilvi elkezdett kérdezősködni egy kicsit a világmindenségről, a feladatainkról itt a földön, stb...és ő türelmesen válaszolgatott rajtam keresztül. A lelkek körforgását inkább egy képen keresztül próbálta meg láttatni, amihez az én verbális képességeim oltári kevésnek bizonyultak. Rövid időre bepillantást adott egy lehetséges jövőbe, ha a képességeinket nem fordítjuk valami hasznosra – arra, amire adatott.
Ikerláng
Mivel a férjemmel keresztülmentünk pár nagy mélységen, szerettem volna megnézni, hogy találkoztunk-e valamelyik életünkben korábban. Ekkor már fáradtam és a kék gomolyag is kezdett hátrálni – úgy érezte, lassan elég lesz ennyi. Elég gyorsan belehuppantam egy afrikai jelenetbe. A korszakot nagyon nehéz megállapítani, nincs a környéken semmi, amiből tudnám, a törzs pedig nem használ semmiféle időszámítást.
Sok a kecske, sátraink vannak, alapvetően békésen élünk. 8 hónapos terhes vagyok, látom a hasamat, és ahogy felnézek, látom a férjemet. Éjsötét a bőre, de ragyognak a szemei. Fogom az arcát, és azt remélem, hogy itt marad még, míg megszületik a fia. Aztán elmegy valahova harcolni, valami hódítók ellen. Csak nyilai és falándzsája van, esélye szinte semmi. Soha nem tér vissza hozzám.
Fiatal vagyok még, megszületik a fiam, haragszom a világra. Várom őt, de nem jön, majd elengedem, mert a lelkem mélyén tudom, hogy már meghalt. Hiszen ha élne, visszajönne hozzám.
Egész hátralévő életemben egyedül élek, sosem lesz másik társam. Eleinte türelmetlenül várom az életem végén, többször megpróbálom megölni magam, annyira hiányzik a férjem, annyira várom a vele való újratalálkozást. Végül is megélek egy akkoriban szokatlan öregkort, 90 év környéke zakatol a fejemben.
Szilvi kérdezi, hogy látom-e őt halálom után a fényben, mire az öregasszony felnevet, hogy hát hiszen ő a fény.
A sátor földjén fekszem, ragyog kint a nap, én a bejárat felé nézek és ott egy alak. Tudom, hogy ő az, tudom, hogy megérkeztem, hihetetlen béke tölt el. Oda akarok menni hozzá, de egyszer csak körbeér a fény. A férjem az ikerlángom a jelenlegi életemben. Akkor is és most is a türelemre tanít.
Ekkor éreztem, hogy ideje visszatérni, Szilvi visszahozott, majd csak ültünk a szobában az élményektől letaglózva. El kellett telnie pár napnak, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. A végtelen béke és nyugalom érzése, a volt életeim közel kerülése más emberré tett. Sok mindent megértettem a jelenlegi életemben. Megerősítésre került, hogy igenis tovább kell hallgatni a megérzésekre, mert azok visznek a helyes irányba.
(Érdekes adalék, hogy velem egyidejűleg volt a barátnőm egy hasonló utazáson, csak másnál. Tőlem kapta az ötletet, mikor meséltem róla, hogy hova megyek. Annyira amatőr voltam, hogy meg sem kerestem őt, hogy melyik életünkben találkoztunk, de ő sem kérdezte meg, azonban amikor elmeséltem a tapasztalataimat Tomról, akkor felkapta a fejét. Az 1800-as évek végén élt Skóciában és a születésekor látta a családját a szobában. Anyját, apját, testvéreit, valamint egy másfél éves forma kisfiút a sarokban, aki nem a testvére, nem is ismeri, de Tom a neve. Ők felvették az utazást, és hallottam, amikor kimondja Tom nevét, és hogy szőke, kék szemű kisfiú, néha találkoznak, nem sokszor, majd egy idő után már nem látja többet.)"
Írta: G. Mónika
A bevezetőt írta és az utaztatást vezette: Dr. Dankó Szilvia (Daisy) 2017.
Képek: Pinterest
További történetek:
Információk, cikkek a reinkarnációról:
Reinkarnációs utaztatás és tanácsadás - információk és bejelentkezés:
Ez a tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, vagy másik weboldalon való publikálása csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges!
