2012 decembere óta egy erőteljes tudatosodási, emelkedési hullám zajlik. Véleményem szerint hamarosan, de legalábbis előbb-utóbb ez mindenki számára tagadhatatlanná válik.
Sokan és szerencsére egyre többen tudatában vannak ennek, zsigereikben érzékelik a folyamatot és a különleges változásokat, vannak, akik egyre szorosabb és békésebb kapcsolatban élnek Énjükkel, valódi letisztult önvalójukkal és környezetükkel. Káoszt főképp akkor érzékelnek, amikor a környezet fokozódó
ellenállásával, tombolásával találkoznak, azaz mindannyiónk tisztulásával.
Jogosan felmerülhet a kérdés, miféle emelkedés ez? Szétnézve körülöttünk mindenhol csak káosz, idegeskedés, viták, problémák? Az egyre mélyülő és hatalmasodó érzéseinket, a sokszor már elviselhetetlen stresszt, fokozódó egyéni és globális válságot, harcokat nem biztos, hogy elsőre emelkedésnek látjuk vagy képesek vagyunk akként megélni.
Itt az ideje szoktatnunk magunkat ahhoz a gondolathoz, hogy minden energia. Ez már nem hit kérdése, hanem tájékozottsági. El kell kezdeni inkább energiaként gondolni magunkra is, mint „fizikai testként”. Fizikai testünk - amivel sokáig azonosultunk – énünknek és valóságunknak csak egy nagyon kicsinyke része. Azért is fontos ezt egyre mélyebben tudatosítani, hogy megérthessük, miért alkalmaznak az emberek annyi erőszakot egymás ellen, miért vannak viták és harcok?
Minél mélyebben próbálunk meg azonosulni új önmagunkkal ebben az új megközelítésben, a megértésben is annál mélyebbre áshatunk.
„A legnagyobb leckéket a legnagyobb csaták során érdemeljük ki.”
Felülkerekedés és hatalmi harcok
Az erőszak abból a késztetésből ered, hogy az emberek irányítani akarják egymást, uralkodni akarnak egymáson. Mi zajlik le ilyenkor az egyén tudatában? Mi lehet a tényleges oka annak, hogy az egyik ember irányítani akarja a másikat?
Bizonyára hallottunk, olvastunk már energiavámpírokról, és nagy valószínűséggel fel is tudjuk idézni azt az érzést, amikor egy beszélgetés végén gyengének érezzük magunkat, vagy épp ellenkezőleg, feltöltődünk és erősebbé válunk.
Az energiavámpírság természetes és gyakori folyamat, naponta sok milliárd alkalommal lezajlik szerte a világon, amikor egy másik emberrel beszélgetünk. A háttérben energiák vándorlása zajlik energiatestünk fenntartása, táplálása érdekében, egészen addig, amíg megtanulunk „máshonnan táplálkozni” és nem egymásból.
( Ismerős lehet persze az is, amikor mindkét fél feltöltődik egy beszélgetés során, ilyen esetben egy magasabb rendű forrásból táplálkoznak, és ennek megtanulása, tudatos alkalmazása lenne a cél, de erről a későbbiekben lesz szó. )
Az emberek többsége alaposan kiművelt-nevelt manipulátor. Így közelítünk mások felé egyfajta manipulatív alapállásban. Függetlenül a helyzet részleteitől és a témától, arra készülünk fel, hogy amit kimondunk, az a beszélgetésben a mi uralkodói szerepünket erősítse meg. Mindannyian a vezető szerepére törekszünk, hogy ezáltal felülkerekedhessünk.
Példaként sajnos eléggé tipikus, hogy az emberek azért nem tudnak meggyógyulni betegségeikből, mert ragaszkodnak hozzá azáltal, hogy harcolni próbálnak ellene, legyőzni azt, folyamatosan ezzel törődnek és felszínen tartják, viszont ezzel a fajta küzdelemmel nem jutnak közelebb a megoldáshoz, azaz a megértéshez.
Vannak emberek, akik szeretnek panaszkodni betegségeikről, és mintha ki tudja, mi múlna a győzelmen, a másik fél válaszreakcióként még lelkesebben mesél arról, hogy ő még betegebb. Harcolnak és ragaszkodnak elengedés helyett a betegséghez is és a másikon való felülkerekedés csatájához is.
Nem ismeretlen, amikor két ember azon vitatkozik, hogy melyikük látja helyesen a dolgokat, melyiknek van igaza, mindkettő győzni akar a vitában, és ennek érdekében hajlandó elmenni akár a sértegetésig is. Ha harcolunk másokkal és fájdalmat okozunk, ha uralmunk alá hajtunk egy másik embert, elnyerjük tőle az energiát. Az ő rovására töltődünk fel, és ennek a feltöltődésnek a vágya hajt bennünket.
Ha sikerül érvényre juttatni, hogy a mi álláspontunk kerül ki győztesen vagy sikerül megvédeni a „harcban” a saját igazunkat, akkor sikerült energiát nyerni a másik fél energiájából, miközben félig sem vagyunk tudatában annak, mint művelünk. Ez egyfajta pszichológiai élvezetet okoz. Ezért látunk annyi ésszerűtlen, irracionális konfliktust a világban, és nemcsak az egyének szintjén, hanem az országok, a népek között is.
Gyermekkori traumáink
Az uraló fél azt hiszi, joga van az irányításhoz, és rég megtanulta, hogy egy bizonyos viselkedésmintát követve sikerrel járhat a hatalom megszerzésében és ezt mindannyian a neveltetés során szívtuk magunkba. Mindenki csak azt teszi, amitől erősnek érzi magát.
Egyes szülők észrevétlenül is folyamatos nyomás alatt tartják gyermekeiket. Az alávetett helyzet fenntartásában nem mentség az, ha saját hitük és meggyőződésük szerint a gyermek érdekében cselekszenek, mert a gyermeküket kötelességük állandóan terelgetni, kárt ettől még lehet okozni.
Ha a szülők nem enyhítenek a gyerekre nehezedő nyomáson, nem marad más választása, előbb-utóbb erőszakosan kitör, majd felnőtt korára az elszenvedett trauma miatt az lesz a meggyőződése, hogy magához kell ragadnia az irányítást, és ugyanilyen könyörtelenül kell uralkodnia másokon. Ez a jellemvonás mélyen beépül, ő éppolyan erőszakos lesz, mint a szülei, különösen a védtelen kiszolgáltatott emberekkel, például a gyerekekkel szemben. Szülei ugyanilyen traumákon mentek keresztül, azért kell uralkodniuk, mert a szüleik uralkodtak rajtuk. Ez az útja annak, hogy a lelki erőszak nemzedékről nemzedékre öröklődik.
Ez a dolog
a legtöbb emberben tudattalanul működik és legtöbben úgy élik le az életüket, hogy szakadatlanul a mások energiájára vadásznak.
Ha valaki lelkileg/energetikailag uralkodik fölöttünk, szinte még az eszünket is elveszi, energiánk, szellemi erőnk sem marad, hogy vitába szálljunk, minden mentális erőnk elfogy. Az ilyesfajta pszichológiai erőszak sajnos nagyon általános az emberi kultúrában, még egyébként a jóakaratú emberek körében is.
Előfordul az is, hogy valaki önszántából ad át a saját energiájából. Az ilyen emberek azt szeretnék, ha helyettük mások foglalnák össze a helyzetüket. Ettől a másik fél általában erősnek érzi magát, de ez az állapot nem tart sokáig. A legtöbb ember nem elég erős ahhoz, hogy szakadatlanul csak adjon az energiájából, ezért fordul át a legtöbb kapcsolat hatalmi harcba.
Összegzés
Összesítve megállapítható, hogy folyamatos harc folyik az emberek között áramló energiákért, mindig is erről szóltak az emberi konfliktusok, a legapróbb családi összezördüléstől, munkahelyi intrikától kezdve az országok közötti háborúkig. Háborúk esetén, ha valamelyik konfliktust nem sikerül azonnal feloldani, annak egy oka van: valamelyik fél ragaszkodik álláspontjához, hogy több energiához jusson. A harc semmilyen téren nem megoldás, hiszen a maga módján mindenkinek igaza van a saját szemszögéből.
„A vitáknak az a legnagyobb szépsége, hogy megmutatják hogyan működünk” Dr. Daisy Si
Közeledik az idő, amikor belátjuk, hogy az emberi világ egyetlen hatalmas verseny az energiáért, a hatalomért. Ha azonban egyszer megértjük a harcnak a lényegét, azonnal képesek leszünk túllépni a konfliktuson. Nem küzdünk többé a még több és több energiáért, mert képessé válunk arra, hogy más forrásból szerezzünk energiát. Ezt a forrást egyre többen tapasztaljuk meg és ez az élmény fog kulcsszerepet játszani az emberi konfliktusok felszámolásában.
„Magas hullámok hátán könnyebben és gyorsabban megkapaszkodhatsz egy magas ágon, mint ahogy oda egyébként az állóvízben feljutnál.”
Dr. Daisy Si
Saját manipulációs technikánk felismerése és megértése fokozatosan bontakozik ki, ezért türelmesnek kell lennünk magunkhoz. Szándékunk teremtő erejével, akarattal, kitartással, önuralommal fel fogjuk fedezni azokat a viselkedésmintákat, amelyek egyéni harcainkat és frusztrációinkat okozzák. Legyünk erősek ennek felismeréséhez, elfogadásához, elengedéshez és gyógyításához. Az önmagunkkal való szembesülés nem egy egyszerű történet, de fontos, hogy mindez bűntudat, önvád nélkül menjen végbe, és természetesen a mások hibáztatása sem megoldás.
Önmagunkat javítgatva, felismeréseinkből tanulva mindig egy újabb lépést teszünk felfelé hangulati skálánkon, a tudatosságunk növelésének útján, energiaszintünk emelkedésében és az új világ kibontakozásában, hiszen amellett, hogy ez egy egyéni játszma, hatással vagyunk mindenre, mindenkire, vagyis egymásra és a világunkra. Útjaink folyamatosan keresztezik másokét ugyanazon közös cél felé haladva, miközben tükröt tartunk egymás elé, ezzel is tanítva egymást, amiért igazán hálásak lehetnénk.
„Ütközések, súrlódások kellenek ahhoz, hogy a csiszolatlan burokból megszülethessen a lélek”
Dr. Daisy Si
Megjegyzés: álom-üzenet
„Minél mélyebbre hatolunk tudatunkban, annál közelebb kerülünk a tudatalattinkhoz, míg végül összeolvadunk vele. Ekkor ismerjük meg lelkünk valódi természetét, ekkor válunk Istenemberré.” Dr. Daisy Si
Ritkaság számomra az ilyen könnyen értelmezhető és pontosan időzített álom-üzenet, amit a fenti cikk írásának éjjelén kaptam. Fellelt és "hozott" negatív viselkedésmintáimat már egy ideje hámozgatom magamról, de úgy érzem reggelre egy újabb tisztuláson mentem keresztül. Nagyon könnyedén, végtelen nyugalommal keltem fel, azt hiszem valójában mélyén jártam a dolgoknak... amiért hálás vagyok.
Az álmom abban a házban játszódott, ahol felnőttem (ahol egyébként éppen aznap készültek el a régi szobám felújításával). A talaj szintje egyszer csak zuhant egyet és egy titkos alsóbb szint bukkant elő, körben szekrényekkel és fiókokkal. Érdekes, hogy nagyon ismerős volt már álmomból ez a titkos szoba, tudom, hogy sokszor jártam itt, csak eddig valahogy rejtettebb volt számomra. A fiókok mindenféle emlékeket őriztek, könyveket, képeket, életem darabkáit. A talaj végig ingott alattam, tudtam, hogy bármikor eltűnhet a szoba.
Az ágyamon ülve hirtelen megjelent egy idősebb Úr, akkor valahogy tudtam, hogy ő az Őrangyalom, eddig még nem találkoztam vele. Végig kellemes érzés járt át. Beszélt nekem gyermekkori dolgokról, erről a cikkről, a Mennyei Próféciáról és arról, hogy ennek segítségével valamit meg fog érteni az egyik hozzátartozóm. Ezután egy monitoron képeket mutatott gyermekkoromból, rólam, mint cserfes, vidám kislányról és a családomról, mintha egy film kockái peregtek volna, majd elkezdtem kíváncsian vizsgálódni, hogy miket rejtenek a szekrények és fiókok, emlékszem mikor régebben itt jártam, akkor is mindig azokban kutakodtam, de sosem tudtam felidézni a részleteket. Ahogy kinyitottam őket, nyugodt voltam, éreztem, hogy már nem sürget semmi, - annak ellenére, hogy közben megzavartak - haladhatok szépen sorban. Nagyon örültem, hogy visszakaphattam sok elveszett „valamit”. Maradtak még felfedezésre váró fiókok. Őrangyalom szoros öleléssel búcsúzott…
Azt hiszem a tudatalattimban jártam, lelkem mélyén…
Írta: Dr. Daisy Si
Ennek a cikknek a tartalma, szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, vagy másik weboldalon való publikálása csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges!
